UTE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY HIVATALOS HONLAPJA
 





látogató számláló

 

SZAVAZÁS
Sikeresen zajlottak le nyári programjaink.
Véleményed szerint melyik tábor volt a legemlékezetesebb?

Nyíregyházi mentális levezető tábor
Zánkai tábor
Megyeri úti sportnapközi
Nyíregyházi edzőtábor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

 

A tavasz végén három busszal valamint több mint száz játékossal és edzővel megérkeztünk Nyíregyházára egy négy napos felkészülési,csapatépítő táborba.Miután a Nyíregyházi Főiskola Bessenyei Hotel részlegében a csapatok elfoglalták

szállásaikat,ebédelni indultunk.Bőséges étkezés (paradicsomleves,sültcsirke rizzsel,csalamádéval és vaníliás karika) után pihenés következett,meglátogattuk a nyíregyháziAquarius Fürdőt.A sóstói fürdőház műemlék épület,az első városi gyógyfürdő volt,Pazár István tervei alapján.Az egykori kabinok helyét - amelyekben a tó termálvizével töltött fakádak álltak - ma gyógyvizes medence, pezsgőfürdő, szauna foglalja el. A gyerekek a hosszú út fáradalmait nagyszerűen kipihenték a fedett élményelemekkel tarkított belső medencékben:a hullám-,sodró- és pezsgőfürdőben mindenki kedvére pancsolhatott.A külső,melegvízes medencében pedig a napon pihentek,masszírozó vízsugarak  kényeztették a  játékosokat.Rengeteg fotót készítettünk,melyeket a központi galériában megtekintve átélhetjük,milyen hangulat volt a srácok között.A délutáni napozás és fürdés után este a főiskola melletti szomszédos iskolában jól esett mindenkinek a húsos penne és a házi szamóca szörp.A szállásig egy levezető sétát követően a játékosok nagy része visszavonult pihenni,viszont voltak akik aktívan töltötték az est hátralévő részét is:a kollégium hatalmas és gyönyörű parkjában az éjszaka sötétjében –természetesen takarodóig-  bújócskáztak,főleg a legidősebb korosztály,óriási kacagások és jókedv közepette.
Nyilas Bence (U15):"-Nagyon jók a körülmények itt Nyíregyházán:mind a foci szempontjàból,mind az ellátás szempontjából elégedettek lehetünk.Jó füves pályákon edzhetünk,busszal pár perc az út a szállástól.A hotellel is elégedettek vagyunk és az ételek is nagyon finomak.Egyszóval minden jó!"
Második nap frissen ébredtünk és újult erővel vágtunk a napnak.Főtt virsli és probiotikumos joghurtital,tea volt a reggeli menü.Az U19-es korosztály a Tiszavasvári úti focipályát vette birtokba egy roppant jó hangulatú atlétikai és labdás edzés keretében 9 órától,őket 11 órától az U17-es játékosok követték.A lovarda melletti,csöndes környezetben található MG pályán pedig az U15-ös és az U16-os korosztály tartotta meg délelőtti edzését,őket az U18 váltotta később.Ezt követően rövid szabad program következett az U19-nek pedig egy rövid,de hasznos teszt kitöltése,majd a bőséges ebéd (húsleves,milánói spagetti rántott hússal,káposztasaláta,nápolyi) után egy hosszú kirándulásra indultunk.Első állomásunk Szatmárcsekén a Kölcsey ház volt,majd a kopjafás temető.Kölcsey Ferenc 1790-ben született Sződemeteren, 1838. augusztus 24-én hunyt el Csekén. 1815-ben került ide az öröklött birtokra és rövid megszakításakkal haláláig itt élt. Életművének nagy részét itt alkotta: 1823. január 22-én itt írta a Himnuszt. Szatmárcseke egyik nevezetessége a népi csónakos fejfás temető,a községben született Korpás István fafaragó mester nevéhez fűződik,ugyanis ő a kopjafák készítője. A népi, csónakos fejfás reformátustemető műemlék jellegű, páratlan látványt nyújt a közel 600, embermagasságú, stilizált emberfejet, illetve csónakban,fekvő embert szimbolizáló sötét fejfával benépesített sírkert. Egyelőre megdönthetetlen magyarázat nincs a csónakos fejfák eredetére. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó emléke,mások szerint azért temetkeztek így, mert a falut körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban vihették a temetőbe, azonban errefélé ladikkal jártak és a bárkás,félbárkás és deszkás temetés volt a hagyományos. A szakemberek dolga a vita eldöntése, nekünk marad az a különleges élmény, amit a fejfák százai nyújtanak. A temető legmagasabb helyére építették Kölcsey Ferenc síremlékét. 

Következő helyszínünk a Túristvándi büszkeségeként számontartott, ipartörténeti szempontból egyedülálló vízimalom volt.Már 1315-ben a Kende féle levéltári anyagok is megemlítik létezését Istvándiban, de a jelenleg is működőképes malom ősét a Mária Terézia korából való 1752-es levéltári anyagokhoz kötik. Népi stílusban épült, alulcsapós, három hajtókerekes épület. Az épület belsejét 11 ablak világítja meg. Kívülről 3 erkély díszíti, melyekről csodálatos kilátásra van lehetőség a környékre és a folyócskára. Teteje fazsindellyel fedett, melyen két torony található. Az épület déli oldalán találhatók a kerekek, a vízi láda és a duzzasztó zsilip, mely szerkezetek a malom "lelke". 1927-ben Ganz hengerszékek kerültek beszerelésre, melyek által a gabonák őrlése jobb minőségűvé vált.
Utolsó állomásként Tiszacsécsén megtekintettük aMóricz Zsigmond EmlékázatA meredek hajlású, taposott szalmával fedett pici szegényparaszti lakóház a XIX. század harmadik harmadában épült, s néhány évig a Móricz család lakóhelyéül szolgált, bár az író nem itt született.Az író, Móricz Zsigmond szülőháza a falu másik végén, egy már korábban elbontott módosabb épület volt.Az épületben a századforduló szatmári szegényparaszti lakóházának berendezését és néhány Móricz-relikviát tekinthetnek meg az érdeklődők.
A hosszú túra és utazás után rögtön a vacsorához érkeztünk haza,mely rizs volt borsos tokánnyal és müzliszelettel.A fárasztó nap után természetesen ezen az estén sem maradhatott el a bújócska a sötét parkban,mely által most is jókedvűen mentek pihenni labdarúgóink.
Urbán Martin (U18) :"-Egy hosszú utazás után megérkeztünk a szálláshelyre. Azon a napon elmentünk az élményfürdőbe,rengeteget csúszdásztunk,napoztunk és nagyon fáradtan érkeztünk haza. A rengeteg csúszdázas és a napozás volt a legjobb. Mindenkinek a leghosszabb csúszdák tetszettek és a hullám medence,na és persze a kinti napozás közbeni  poénok a csapattal.Másnap edzés után elmentünk egy buszos túrára,ahol megnéztük Kölcsey Ferenc sírját és Móricz Zsigmond házát. Nagyon fárasztó volt az út,de sok érdekes dolgot láttunk és tanultunk.Igaz nagyon fáradtak vagyunk,de ennek ellenére nagyon jól érezzük magunkat."
Harmadik napunkon hatalmas,friss zöldségekkel teli hamburgerrel indították a napot a csapatok.A délelőtti edzések szintén osztott formában,két pályán és két időpontban,kis csoportokban történtek egymás elleni játék,labdás edzés,atlétikai feladatok és egyéni képzések formájában.
Lettner Lóránt (U16) :"-Jó ötletnek tartom ezt az edzőtábort, csapatösszetartást...Ennek köszönhetően már másodjára vagyok Nyíregyházán! Reggel edzeni szoktunk egy jó minőségű pályán,ilyenkor kifejezetten jó a hangulat,ami nagyon fontos, de emellett folyik a munka is rendesen. A szállásunk megfelelően ellátott és nagyon kényelmes...az ételekkel sincs gond,minden finom és lehet repetázni is! Az edzések mellett fontosak a csapatösszetartó programok is,melyek mellett itt a szálláson is sokat viccelődünk a srácokkal. Delutánonként van szabad es kötött program is,a megszervezett programokat is élveztük!Vasárnap strandra, tegnap kirandulni mentünk és még mindig várnak ránk a különfele programok:Állatkert,szauna,uszoda,Tokaj. Egyszóval ez az edzőtábor: óriási!"
Ebédre babgulyást és túrós csuszát kaptak a fiatalok,ami után jól esett a levezető séta a nyíregyházi Állatparkban. Az Állatparkebben a természetes, szinte háborítatlan környezetben kapott helyet  egy tölgyerdő mélyén. A 30 hektáros területen földrészek fogadják a látogatókat hogy aki ide belép, végigjárhassa a Földet, megfigyelhesse miként élnek a világ különböző vidékein az állatok. Magyarországon és az európai térségben is egyedülálló létesítmény nyitotta  meg a kapuit 2010-ben.Az Állatparkban a két hektáros területen Zöld Piramis épült: Ócenáriummal, és Esőerdőházzal. A Zöld Piramisnak nevezett épület földalatti szintjén az Indiai Óceán élővilága jelenik meg. A látogatók üvegfolyosóban közlekedve az 500.000 literes akváriumban lévő cápák, ráják, korallok stb. élővilágát figyelhetik meg. A közel 5000 álllatot felvonultató gyűjtemény a főváros után a legnagyobb az országban. Az itt élő több, mint 500 faj közül csak Nyíregyházán látható különlegességek is megtalálhatók. Ilyen pl. a fehér tigris pár, az afrikai elefánt, a komodói sárkány, a tigriscápa, az indiai orrszarvúk, s a gepárd pár.Több, mint 20 fajmegmentési program részeseként sikeresen szaporodik nálunk többek között a zsiráf, a lisztmajmocska, a jaguár vagy a szibériai tigris.
Zárás előtt fejeztük be az Állatpark megtekintését,ahonnan egyből vacsorázni indultunk:a menü rántott szelet volt burgonyapürével és gyümölcskompóttal.A csapatok ezen az estén sem pihentek,hiszen a szomszédos stadion szaunájában  és melegvízes medencéjében,valamint a főiskola uszodájában vezették le a nap fáradalmait.
Utolsó reggelünk hidegtállal kezdődött,ami után az egyik pályán a fiatalabb korosztály edzésen vett részt,az idősebbek pedig négy csapattal minitornát rendeztek.A finom gyümölcsleves és brassói aprópecsenyés ebéd után Tokajba kirándultunk.A Tisza partján leparkolt a három busz,a csapatok pedig Tokajlegjobb cukrászdájában közösen finomabbnál finomabb fagylaltok közül válogathattak.Egy kellemes séta következett Tokaj fölé: két folyó,a Tisza és a Bodrog  találkozása látszik a Tisza-híd felett magasodó Finánc-dombról. A kilátó télen-nyáron csodaszép panorámát kínál.Csapatfotózás és nagyon szép egyéni fotók is születtek a kilátóból,háttérben a Tiszával és Rakamazzal.Rövid szabad program következett:a fiatalok ajándékokat vásároltak,megkóstolták a helyi finomságokat,majd volt aki ellátogatott a híres tokaji borvidékre,mások pedig a Tisza partján sétáltak,pihentek.Élményekkel tele,csodaszép tájon át indultunk haza,majd az esti órákban megérkeztünk a Szusza Ferenc Stadionhoz..
A számos élményt képek és videó formájában örökítettük meg,így mindenki láthatja,hogy aktívan,sporttal,művelődéssel,szórakozással,jókedvűen teltek a csapatok napjai a táborban.





 


 

FŐTÁMOGATÓNK:
KERÜLETÜNK
ÖNKORMÁNYZATA

Mitre

ÚJPEST FC SHOP

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

1885-2013 UTE-Minden jog fenntartva ˆ             Webdesign by TZS


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!