UTE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY HIVATALOS HONLAPJA
 





látogató számláló

 

SZAVAZÁS
Sikeresen zajlottak le nyári programjaink.
Véleményed szerint melyik tábor volt a legemlékezetesebb?

Nyíregyházi mentális levezető tábor
Zánkai tábor
Megyeri úti sportnapközi
Nyíregyházi edzőtábor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

 

Köszönjük Elnök Úr,teljesen egyetértünk a szavaival!
A mi egyesületünknél már régóta így dolgozunk,
utánpótlásunkban nem a tabellán elért helyezés a mérvadó!

Csányi Sándor a magyar labdarúgás helyzetének egyik lehetséges előremozdítójáról, az utánpótlásról, illetve annak súlyos és megoldandó problémájáról is beszélt. Az MLSZ elnöke a 

korábban már említett pénzelosztás, illetve a szerinte az utánpótlásban jelen lévő túlzott eredménykényszer kapcsán kritikát is megfogalmazott a klubvezetők felé.

"- Az utánpótlás-pénzek elosztásánál, megpróbálunk egy a némethez hasonló módszert bevezetni, vagyis, hogy a minősítéstől függően osztjuk el a pénzeket – nagyon fontos szempont lesz hogy az adott műhely mennyi élvonalbeli játékost adott a magyar labdarúgásnak – fölösleges olyan helyen elkölteni a pénzt, ahol nem képesek NB I-es, NB II-es játékosokat nevelni. Nyilvánvalóan az is kell, hogy a profi klubok tulajdonosai nagyobb érdeklődéssel forduljanak az utánpótlás iránt. Az NB II-ben a TV-pénzek elosztásának fontos szempontja lesz, hány olyan játékos kerül be a csapatokba, akiket az utánpótlásból nevelődtek ki. A magyar klubtulajdonosok nem azt tartják szem előtt, hogy az utánpótlásukból hány jó játékos kerül ki, hanem ugyanolyan fontosnak tartják, hogy az U15-ös, U16-os csapatuk hol végez a bajnokságban. Az edzők állandó nyomás alatt vannak, és egy U16-os edző nem szívesen ad fel játékost az U18-ba, egy U18-as edző pedig nehezebben szívesen vállal rizikót. Nagyon sokat dolgozunk azért is, hogy az utánpótlás-versenyeztetés rendjét megváltoztassuk"– tette hozzá.
(forrás: MLSZ.HU)





 


 

FŐTÁMOGATÓNK:
KERÜLETÜNK
ÖNKORMÁNYZATA

Mitre

ÚJPEST FC SHOP

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

1885-2013 UTE-Minden jog fenntartva ˆ             Webdesign by TZS


ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123