UTE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY HIVATALOS HONLAPJA
 





látogató számláló

 

SZAVAZÁS
Sikeresen zajlottak le nyári programjaink.
Véleményed szerint melyik tábor volt a legemlékezetesebb?

Nyíregyházi mentális levezető tábor
Zánkai tábor
Megyeri úti sportnapközi
Nyíregyházi edzőtábor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

OLIMPIAI BAJNOKAINK


BENE FERENC

Forrás: MTI

A 76-szoros válogatott játékos az 1964-es tokiói játékokon nyert aranyérmet az olimpiai együttessel. A lila-fehérek színeiben nyolcszoros bajnok, illetve ötszörös gólkirály volt, és a BEK-elődöntőig jutott együttesben is szerepelt. 418 bajnoki mérkőzésén 303 gólt szerzett, az Európa-válogatottban is játszott.
 


 DUNAI ANTAL

Tagja az Újpest 1969 és 1975 között megszakítás nélkül hétszer országos bajnok csapatának,az 1968-as Mexikói Olimpia bajnoka.Többszörösen a  Magyar Népköztársasági kupa győztese és gólkirály,ezüstcipős,bronzcipős(Európa második, illetve harmadik legeredményesebb csatára).Elődöntős a Bajnokcsapatok Európa Kupájában és az UEFA-tornán győztes magyar csapat tagja.1978-tól az Újpesti Dózsa utánpótlásszakág-vezetője. 1981-től a spanyol Jerez Deportivó, 1982-től 1983-ig a Betis Sevilla, 1985-től a Castellón, 1986-ban a Zalaegerszegi TE, 1987-től a Murcia, 1990-ben a Levante , 1991-ben a Veszprémi SE vezetőedzője. 1993-tól Atlantáig az olimpiai válogatott vezetője. Közben 1994-ben az Újpesti Torna Egylet szakosztály-igazgatója.


 FAZEKAS LÁSZLÓ

Második a magyar válogatottságok számában a labdarúgók között – ez mindent elárul képességeiről. A nemzeti mezt 92 alkalommal magára húzó egykori Újpest- és Antwerp-gólzsák, Fazekas László két évtizedes, fényes labdarúgó-karriert tudhat magáénak: „Kapa” olimpiai bajnok (1968), európai ezüstcipős (1980), kilencszeres magyar bajnok (az NB I-ben 408 mérkőzésen 254 gólt szerzett), háromszoros kupagyőztes, háromszoros gólkirály, egy évtizedig edzősködött Belgiumban, vezette többek között az Aalst, a Harelbeke és az Antwerp csapatát is, egy ízben az ország legjobb trénerének választották.


 NAGY LÁSZLÓ

1965-ben igazolt az Újpesti Dózsához, ahol pályafutásának legnagyobb sikereit élte át. Első felnőtt sikere az 1968-as mexikóvárosi olimpián szerzett aranyérem volt.Kilencszeres magyar bajnok, melyet a Dózsával sorozatban hatszor megvédett. Ötszörös MNK győztes,355 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt.A magyar labdarúgó-válogatott-ban először 1970-ben szerepelt. 1974-ben az utánpótlás Európa-bajnok válogatott tagja volt.1978-ban és 1979-ben ismét magyar bajnok a Dózsával. A magyar válogatottban huszonöt alkalommal szerepelt.Első munkahelye edzőként az Újpesti Dózsa lett, melynek pályaedzője, ill. a tartalékcsapat edzője volt,1996-ban az Újpest FC vezetőedzője lett.Edzői munkái mellett szakkommentátorként is dolgozik több televíziós sportcsatornánál.


 NOSKÓ ERNŐ

1974-ig hatszor volt az Újpesti Dózsa bajnokcsapat tagja és kétszer MNK-győztesé. Tagja volt az 1968-1969-es VVK döntőt játszó csapatnak és 1973-1974-es Bajnokcsapatok Európa-kupájában az elődöntőig jutottak.Kétszer jut el a BEK-ben és egyszer a VVK-ban a legjobb nyolc közé a csapattal. Az Újpest Dózsában összesen 246 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 4 gólt szerzett.1969 és 1971 között 15 alkalommal szerepelt a válogatottban. 1968-ban tagja volt a mexikóvárosi olimpián aranyérmet szerzett csapatnak.


 OLIMPIAI EZÜSTÉRMESEINK


 DUNAI EDE

1967-ben került az Újpesti Dózsához. 14 idény alatt csak egyszer nem kerültek dobogós helyre a bajnokságban, az utolsóban. Összesen 9 bajnoki arany, 3 ezüst és egy bronz sikerei eredménye. Nemzetközi téren két kiemelkedő eredményt ért el a csapattal: 1968-1969-ben a VVK döntős, 1973-1974-ben a BEK elődöntős csapat tagja volt. Utóbbinál a későbbi győztes Bayern Münchennel szemben maradtak alul.Lila-fehérben 405 mérkőzésen lépett pályára, s 20 gólig jutott.A magyar válogatottban 1969 és 1976 között 12 alkalommal szerepelt és 2 gólt szerzett. Háromszoros olimpiai válogatott (1972). A müncheni olimpián ezüstérmet szerzett csapat tagja.

 


 JUHÁSZ PÉTER

1967-ben került az Újpesti Dózsához. Tagja volt az 1969 és 1975 között sorozatban 7 bajnoki címet szerzett csapatnak. A sorozat elején egy bajnoki második, a végén egy harmadik helyezést ért el. Háromszoros MNK győztes. Tagja volt a Vásárvárosok Kupája döntőjébe jutott csapatnak.148 bajnoki mérkőzésen szerepelt újpesti színekben,6 gólt szerzett.A magyar válogatottban 1971 és 1973 között 24 alkalommal szerepelt és 1 gólt szerzett. 1972-ben az európa-bajnoki negyedik helyezett és olimpiai ezüstérmes csapat tagja volt.


 OLIMPIAI BRONZÉRMESEINK


GÖRÖCS JÁNOS

 "Titi" az Újpest és a magyar válogatott egykori csatára, majd edzője. A legendás "Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó" csatársor jobbösszekötője.18 évesen került az Újpesti Dózsa csapatához, amelyhez 15 évig hű maradt. Az Újpesttel ötszörös magyar bajnok és kétszeres kupagyőztes. 1961-1962 KEK kiírásban a sorozat gólkirálya lett, a csapat az elődöntőig jutott. 1968-1969-as VVK szezonban, a döntőben a Newcastle United-del szemben maradtak alul. 1972 és 1974 között Tatabányán játszott és két Közép-európai kupa-győzelem volt a legnagyobb eredménye.A magyar válogatottban 62 alkalommal szerepelt és 19 gólt szerzett. 1960-ban a római olimpián a bronzérmes csapat tagja (9-szeres olimpiai válogatott). 1962-ben a chilei világbajnokságon ötödik helyezést ért el a válogatottal.1974-ben Újpesten volt az ifjúsági csapat edzője. 1976-től évekig Kuvaitban dolgozott utánpótlás edzőként. 1985 és 1988 között az Újpesti Dózsa vezetőedzője. 1986-1987-es idényben második, és MNK győztesek, a következőben harmadikak. Összesen 93 mérkőzésen irányította a lila-fehéreket. A kilencvenes évek elején Iránban dolgozott.


 TÖRÖK GÁBOR

Török Gábor pályafutása alatt az 1959/1960-as idényben az Újpesttel bajnoki aranyérmet szerzett, majd a Csepel és a Salgótarján együttesében védett.Tagja volt a római olimpián harmadik helyen végzett csapatnak,valamint KEK elődöntős lett.1958 és 1960 között három alkalommal szerepelt a válogatottban. Hétszeres olimpiai válogatott (1960), hétszeres utánpótlás-válogatott (1957–58), négyszeres B-válogatott (1959–61), háromszoros Budapest-válogatott (1959–61).Az egykori kiváló hálóőr végakarata szerint hamvait a Megyeri úti pályán szórták szét.


 VÁRHIDI PÁL

18 évesen mutatkozott be az Újpestben, és 1965-ben, 17 újpesti szezon után vonult vissza a labdarúgástól. Soha más klubban nem futballozott felnőtt játékosként. Kitűnő fizikumú, magas hátvéd volt, tökéletes rúgó- és fejelési technikával megáldva. Az ellenfél csatárai valósággal rettegtek tőle. Az Újpest színeiben 285 bajnoki mérkőzésen szerepelt,32 gólt szerzett – egy kivételével mindet büntetőből.1960-ban a bajnokcsapat tagja volt és 10 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben. Tagja volt az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett válogatottnak.Az olimpiai válogatottban 9 alkalommal szerepelt, és egy gólt ért el, így tagja lehetett az 1960-as olimpián bronzérmet szerző magyar válogatottnak.Edzőként először az újpesti utánpótlásban vállalt szerepet, majd pályaedzőként tevékenykedett. Végül 1974-ben kinevezték az Újpest vezetőedzőjének. Ekkor páratlan sikersorozat vette kezdetét. 1980-as távozásáig minden szezonban dobogón végzett a csapat, összesen 4 arany, 2 ezüst és 1 bronzérmet szerzett irányításával a gárda, MK-győztes 1975-ben.Várhidi Pál minden idők legsikeresebb újpesti  – és magyar – edzője lett! 225 mérkőzésen ült csapatunk kispadján és ezzel is csúcstartó Újpesten. Közben több alkalommal is a magyar válogatott pályaedzője, a B válogatott kapitánya volt. Ahogy játékosként, úgy szakvezetőként és egész életében hűséges maradt a lila-fehér színekhez, az élvonalban csak az Újpestet trenírozta.


 OLIMPIKONJAINK,AKIK EGYESÜLETÜNKET KÉPVISELTÉK,DE ÉRMET NEM SZEREZTEK


EGRESSY GÁBOR

NB I-es pályafutását az Újpestben kezdte.Első szezonjában 17 alkalommal lépett pályára, az 1994-95-ös idényben pedig már alapembere volt a bajnoki ezüstérmes csapatnak, 29 mérkőzésen szerzett 12 góllal ő volt a házi gólkirály. 1996 nyarán lejárt a szerződése és a BVSC,az MTK,a DVTK,a Kispest Honvéd majd a ZTE következett.Idegenlégiós lett, először az osztrák első ligában játszó Admira Wacker csapatánál játszott egy szezont,majd a görög Diagoras GS csapatához szerződött. 2010 telén hazaigazolt Magyarországra az NB III-as TTC-Lindab csapatához.Elvégezte a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri képzését, tervei szerint visszavonulása után sportvezetőként fog dolgozni.1996 és 2001 között 21 alkalommal szerepelt a válogatottban és egy gólt szerzett. Tagja volt az 1996-os atlantai olimpián résztvevő csapatnak.


 FOGL KÁROLY

Fájl:FoglKaroly.jpg

1912-ben került  az Újpesti Törekvés Sportegyesülethez, majd az Újpesti Torna Egylethez, ahol egész karrierje során szerepelt. Itt vált Magyarország egyik legjobb védőjévé. Testvérével, Józseffel nagyszerű védőpárost alkottak, amely az európai labdarúgásban Fogl-gátként lett közismert.1920 novemberében játszott először együtt a nemzeti csapatban a Fogl testvérpár, akik meghatározó alakjai voltak a húszas évek magyar válogatottjának. Az 1924-es párizsi olimpián azonban Mándi Gyula mellett játszott.Címeres mezben 2 gólt szerzett.Aktív pályafutása befejeztével edzőnek állt és Bulgáriába ment, ahol a Sportklub Sofia csapatát 1935-ben bajnoki címig vezette. Az 1934-es világbajnokság selejtezőiben a bolgár válogatottat is irányította. Ezután a román Juventus Bukarest kispadját választotta, majd pedig az akkor második ligás Győri ETO-t az NB I-be vezette. 1938-tól, illetve a második világháború után a Warta Poznant edzette, amellyel lengyel bajnoki címet ünnepelhetett 1947-ben.Játékosként többszörös magyar bajnok és magyar bajnoki ezüstérmes,magyar kupadöntős,bajnokok Kornájának győztese,Közép-európai Kupa-győztes,az év labdarúgója.Edzőként Bolgár bajnok(1935) és Lengyel bajnok(1947).


 FOGL JÓZSEF

1918-ban mutatkozott be az Újpest élvonalbeli csapatában. Testvérével,Fogl Károllyal védőként játszottak és alkották a híres Fogl-gátat. 1930-ban és 1931-ben bajnok lett a csapattal, ezenkívül 3 ezüstérmet, 5 bronzérmet szerzett csapatával. 1931-ben vonult vissza.1920 és 1930 között 37 alkalommal szerepelt a válogatottban. Tagja volt az 1924-es párizsi olimpián résztvevő csapatnak.Többszörös magyar bajnok,ezüstérmes és bronzérmes,Közép-európai kupa győztes és Bajnokok Tornája győztes.


 HERCZEG MIKLÓS

1996-1999 és 2000-2002 között szerepelt egyesületünknél,csatárként 35 gólt szerzett.1994 és 2000 között 12 alkalommal szerepelt a válogatottban. Tagja volt az 1996-os atlantai olimpián résztvevő csapatnak.Magyar bajnok,bronzérmes,Magyar kupa győztes és döntős.



KÁPOSZTA BENŐ

 

Az Újpesti Dózsa csapatában kezdte a labdarúgást, ahol jobbhátvédként szerepelt. Fedezetként és csatárként is megállta a helyét, de pályafutása során a védősor jobboldalán tudta legjobban hasznosítani tehetségét. Gyakran vezette fel ügyesen a labdát, ilyenkor pontos beadással, vagy erőteljes lövéssel teremtett veszélyes helyzetet az ellenfél kapuja előtt.Az 1959/1960. évi bajnokságban debütált, ahol egy mérkőzésen szerepelt a bajnokcsapatban. A következő idénytől stabil kezdőjátékossá vált. Az Újpesti Dózsával hatszoros magyar bajnok, négyszeres ezüstérmes és háromszoros bronzérmes. Kétszeres MNK győztes. Tagja az 1969-es Vásárvárosok Kupája-döntős csapatnak. Az Újpestnél fejezte be aktív pályafutását, ahol 257 bajnoki mérkőzésen 7 gólt szerzett.Pályafutása során tizenkilencszer szerepelt a válogatottban. Tagja volt az 1964-es tokiói olimpiára utazó keretnek. Játszott az 1966-os angliai világbajnokságon szereplő válogatottban, többek között a brazil válogatott elleni győztes mérkőzésen is.


 KÁLLAI (KLAUBER) LIPÓT

Csatár. Kitűnő fizikumú, a mezőnyben és a kapu előtt egyformán értékes labdarúgó volt. Sokat mozgott a pályán, jól épített, okosan osztogatott. A kapura lábbal és fejjel egyaránt veszélyt jelentett.Újpesten 110 mérkőzésen 76 alkalommal talált az ellenfelek hálójába.A magyar válogatottban hat meccsen négyszer volt eredményes.


SEBŐK VILMOS

1995-1999-ig szerepelt egyesületünknél.1996-ban az atlantai olimpián az olimpiai csapatban játszott.1996-ban alapemberré vált a nagyválogatottban, egészen 2002-ig.Magyar bajnok (1997–1998),ezüstérmes(1996–1997),bronzérmes(2006–2007),Magyar Kupa-döntős(1998).

 

 


 

SZANYÓ KÁROLY

1992-1997-ig és 1997-1999-ig,majd 2003-2004-ig játszott az Újpest FC-nél,46 gólt rúgott.Tagja volt az 1996-os atlantai olimpián résztvevő csapatnak.Magyar bajnok(1997-98)2.: 1994–95, 1996–97, 2003–04 és 3.: 1995–96, 1998–99-ben.Magyar kupa döntős: 1998.

 


SZŰCS LAJOS

1994-1997-ig volt kapus az Újpestnél.2002-2005 között magyar válogatott kapus volt.Magyar bajnok háromszor,német bajnok egyszer lehetett.

 

 

 

 

 


 





 


 

FŐTÁMOGATÓNK:
KERÜLETÜNK
ÖNKORMÁNYZATA

Mitre

ÚJPEST FC SHOP

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

1885-2013 UTE-Minden jog fenntartva ˆ             Webdesign by TZS


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.