ÚJPESTI TULAJDON LETT A SZILÁGYI ÚTI STADION |
|
|
Másfél éve kezdődtek a tárgyalások Újpest Önkormányzata és a Szilágyi úti atlétikai stadion üzemeltetője között azzal a céllal, hogy ingyenes vagyon juttatásként a város tulajdonába kerülhessen a sportcentrum.
Hónapokkal ezelőtt – a tárgyalás sikerének köszönhetően – már megkezdődhetett az átadás-átvétel. A napokban újabb állomásához érkezett az ügy.
"– Egy nagyon nagy értékű ingatlan lett az önkormányzaté – mondta dr. Tahon Róbert, Újpest jegyzője. – A négy és fél hektárnyi, az ingatlanbecslő szerint közel egymilliárd forint értékű ingatlanvagyon, ingyen az államtól, törvényi felhatalmazással, kormánydöntés értelmében lett újpesti tulajdon. Persze, ezzel felelősséget is vállaltunk, miszerint legalább tizenöt évig, de a terveink szerint, természetesen még tovább is, sportcélra hasznosítjuk a létesítményt."
A jegyző elmondta, mivel az előző gazda, az állam és később a Nemzeti Sportközpontok az elmúlt harminc év alatt nem tudott elég pénzt fordítani az ingatlanra, a hozzá tartozó épületekre, így a legelső feladat az épület felújításának tavaszi megkezdése.
"– Az UTE és az önkormányzat ennek érdekében közösen elindult egy társasági adó-pályázaton, amelynek az első köre, egy 126 millió forint értékű, a főépületen történő felújítás lesz – mondta dr. Tahon Róbert. – Az összeg hetven százalékát pályázaton nyertük el, a harminc százalék önrészt, ami körülbelül harmincmillió plusz áfaaz önkormányzat biztosítja."
A munka természetesen több ütemből áll, az első befejezését, tehát az épület teljes felújítását és az átadást őszre tervezi az új tulajdonos, az újpesti önkormányzat.
(ujpest.hu)
|
Trakperger Árpád szakosztályvezető évzáró beszéde |
|
|
Kedves Szülők, Sportolóink,Edzőink és nem utolsósorban Vezetőink!
Eltelt újabb egy év az UTE labdarúgó családban. A labdarúgás a teljes életterünket elfoglalja: alázattal és munkával! Nagyon sok gyermeknek, változásokkal együtt sok –sok örömet szerezhettünk ebben az évben.Szakosztályunk létszáma folyamatosan növekszik,jelenleg 430 fő leigazolt játékos áll a rendelkezésünkre, további 160 főnek külső intézményeinkben tartjuk az edzéseket. Az átigazolás időszakában 30-40 fő gyermek érkezik és 10-15 gyermek labdarúgó távozik a klubtól, továbbá a legkisebb korosztályoknál 40-50 fővel emelkedik évente egy korosztályunk! Ez azt jelenti ,hogy a két átigazolási időszakban évente 40 fővel emelkedik a szakosztály létszáma. Nagyon örölünk azoknak a gyerekeknek, akik eligazolnak tőlünk akadémiákra és pár hónapon belül visszatérnek egyesületünkbe.Külön Örömömre szolgál, hogy a szakma nem azokat az eredményeket figyeli,mint pl. a tabella állása,hanem a gyerekek egyéni fejlődését helyezi előtérbe.Ennek alapján ez az év is bebizonyította az Újpest FC új tulajdonosa,Roderick Duchatelet Úr részére,hogy érdemes együttműködni az anyaegyesülettel, hiszen Toricska Rajmond és Erős Ronald aláírhatta első profi szerződését a felnőtt csapatban. Az utánpótlás -képzési terve alapján- az elmúlt négy évben a következő első osztályú,profi szerződtetett játékosokat adta fel az NB I-nek és az Újpest FC részére: többek közöttSzabó Bence, Tajthy Tamás, Dvorzsák Gábor, Barczi Dávid, Privigyei Ádám, Egerszegi Tamás, Üveges Szabolcs, Antal Botond, Simon Krisztián, Katona Máté, Windecker József,Baráth Botond, Popovics Bertold, Nagy János, Banai Balázs , Banai Dávid, Litauszki Róbert, Horváth Richárd, Horváth Tamás és még sokan mások...Boldogok vagyunk,hogy jelenleg kilenc fő korosztályos magyar válogatott játékos is szerepel a szakosztályunkban: Banai Dávid,Ádám Erik,Molnár Sándor,Holdampf Gergő, Szalánszki Bálint, Bozsó Milán, Gőgicz Ádám, Szalay Alex, Takács Patrik.Várhatóan még találunk későbbiekben 2-3 fő játékost is,főleg az U19 és az U15 korosztályban.
A TAO támogatás megnyerésével a következő fejlesztések történtek az UTE létesítményeiben:
- elkészült a Fóti úton a hátsó használt műfüves pálya
- felújítottuk a Fóti úti füves pályát automata öntözők segítségével
- a Fóti úton az öltöző rendszer európai normatíváknak megfelelő lett, környezetkímélő fűtési és meleg vizes/ napkollektor/ ellátással együtt.
- elkészült az erdei koordinációs erősítő pálya
-tovább tudtuk bérelni a Tungsram és a Chinoin sporttelep létesítményeit, így minden korosztály edzhetett és bajnoki mérkőzéseket játszhatott a füves pályákon
-a MITRE sportszergyártó cég segítségével teljesen felszereltük a gyerekeket sportruházattal és labdával
-az edzők fizetését megemeltük
-létrehoztunk négy orvossal egy tökéletesen felszerelt (ultrahang,jéggép) rehabilitációs központot,melyben hétfőtől péntekig rendelnek szakembereink
-több alkalommal részt vehettünk edzőtáborokban: Sopronban több mint 100 fő (U19-től U15-ös korosztályig), összekötve ausztriai pályahasználattal.Nyíregyházán edzőtáborozhatott az egész szakosztály összes labdarúgója,kicsiktől a nagyobbakig,teljes ellátással és kiváló sportlétesítmények használatával egy héten keresztül.
-a nagyobb korosztályokkal (több mint 100 fő sportoló) részt vehettünk egy nyíregyházi négy napos mentális összekovácsoló táborban, kirándulásokkal,különböző programokkal
-az egész utánpótlás részére a nyári szünetben három napos mentális tábort szerveztünk Zánkán,ahol több mint 300 fő gyermek kirándult,pihent
-továbbá több külföldi utat támogattunk a TAO terhére: Olaszországban járt a 2003-as korosztály, Spanyolországban az 1998-as , Horvátországban a 2001-es korosztályok,Szardínia szigetén pedig az 1999-es csapat.Ezen kívül több korosztály közeli nemzetközi tornákon vett részt.
-óriási nemzetközi két napos tornát szerveztünk a húsvéti ünnepeken, több mint 1500 fő gyermek és 80 csapat rúghatta a labdát a szakosztály által rendezett gálán
Még biztosan van olyan sok -sok meg nem említett élmény,amihez az UTE labdarúgó szakosztálya juttatta a sportolóit ebben az évben.Sokat dolgoztunk, nagy felelősséggel!Köszönet jár az edzők maximális munkájáért!!!!!!!! Köszönet Újpest Önkormányzatának az önzetlen támogatásáért!Köszönet minden vezetőnek akik segítették a munkánkat, köztük Őze István klubigazgatónak és Baluka Csabáné dr. gazdasági vezetőnek!Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánnak az UTE labdarúgó szakosztályának dolgozói.
Trakperger Árpád
szakosztályvezető
|
Csányi Sándor nyilatkozott a Sport Televíziónak /részlet/ |
|
|
Köszönjük Elnök Úr,teljesen egyetértünk a szavaival!
A mi egyesületünknél már régóta így dolgozunk,
utánpótlásunkban nem a tabellán elért helyezés a mérvadó!
Csányi Sándor a magyar labdarúgás helyzetének egyik lehetséges előremozdítójáról, az utánpótlásról, illetve annak súlyos és megoldandó problémájáról is beszélt. Az MLSZ elnöke a
korábban már említett pénzelosztás, illetve a szerinte az utánpótlásban jelen lévő túlzott eredménykényszer kapcsán kritikát is megfogalmazott a klubvezetők felé.
"- Az utánpótlás-pénzek elosztásánál, megpróbálunk egy a némethez hasonló módszert bevezetni, vagyis, hogy a minősítéstől függően osztjuk el a pénzeket – nagyon fontos szempont lesz hogy az adott műhely mennyi élvonalbeli játékost adott a magyar labdarúgásnak – fölösleges olyan helyen elkölteni a pénzt, ahol nem képesek NB I-es, NB II-es játékosokat nevelni. Nyilvánvalóan az is kell, hogy a profi klubok tulajdonosai nagyobb érdeklődéssel forduljanak az utánpótlás iránt. Az NB II-ben a TV-pénzek elosztásának fontos szempontja lesz, hány olyan játékos kerül be a csapatokba, akiket az utánpótlásból nevelődtek ki. A magyar klubtulajdonosok nem azt tartják szem előtt, hogy az utánpótlásukból hány jó játékos kerül ki, hanem ugyanolyan fontosnak tartják, hogy az U15-ös, U16-os csapatuk hol végez a bajnokságban. Az edzők állandó nyomás alatt vannak, és egy U16-os edző nem szívesen ad fel játékost az U18-ba, egy U18-as edző pedig nehezebben szívesen vállal rizikót. Nagyon sokat dolgozunk azért is, hogy az utánpótlás-versenyeztetés rendjét megváltoztassuk"– tette hozzá.
(forrás: MLSZ.HU)
|
Ízelítő a következő hét programjaiból |
|
|
Már javában folynak idei edzéseink,szombattól pedig elkezdődnek az edzőmérkőzéseink is.Hétfőn folytatódik a Futsal bajnokság,az NB II Keleti csoportjában az UTE Futsal az Újpest FC csapatával játszik.A 15.forduló rangadójára a Halassy Olivér Sportközpontban kerül sor 18.30-as kezdettel,melyre minden érdeklődőt és szurkolót szeretettel várunk!Január 19-én,vasárnap reggel 9 órától legidősebb U19-es csapatunk mérkőzik meg a Víg Péter vezette Újpest FC NB II-es gárdájával,11 órától pedig az U16-os korosztály FTC elleni játékát szurkolhatjuk végig.Február 2-án,szombaton 15 órától az U14-es fiatalok Szolnok együttesét,másnap 11 órától pedig az U11-es kis játékosok pedig a Szent Pál Akadémia csapatát fogadják.További edzőmérkőzések várhatók,melyek időpontjait időben kihirdetjük,a lejátszott meccsek beszámolóival együtt!Várjuk a szurkolókat,Hajrá UTE,Hajrá Lilák!
|
Pályabeosztás 2013.január 14-től |
|
|
U19:hétfőtől péntekig Cérna fű/műfű,15.30-tól
U18:hétfőtől péntekig Cérna műfű,17.00-tól
U17:hétfőtől péntekig Cérna fű/műfű
U16:hétfőtől péntekig 15.30,Stadion műfű
U15:hétfőtől péntekig Stadion műfű,15.30
U14:hétfő 17 óra Stadion kis műfű,szerda és csütörtök Stadion műfű,17.00-tól,kedd és péntek Lakkozó 17.00
U13:hétfő szabad,kedd 18.30.Tungsram csarnok,szerda és péntek 18.30.Halassy,csütörtök 18.30.Stadion műfű
U12:hétfő és péntek 17 óra Stadion műfű,kedd 17.45 Halassy,szerda szabad,csütörtök 17.00 Lakkozó,szombat ÁMK 10.00
U11:hétfő és csütörtök 17 óra Cérna műfű,kedd Halassy 16.30,szerda szabad,péntek 18.30 Lakkozó,szombat ÁMK 10.00
U10:hétfő és péntek 17 óra ÁMK,kedd és csütörtök 18.30 Lakkozó,szerda szabad,szombat 9 óra Lakkozó
U9:hétfő és szerda 18.00-tól Lakkozó,,csütörtök Halassy 18.00,kedd-péntek szabad,szombat 9-től Lakkozó
U8:hétfő Halassy 16.30-18.00,kedd és csütörtök szabad,szerda és péntek 17.30 Halassy,szombat 9 óra Halassy
U7:hétfő Halassy 16.30-18.00,szerda és péntek Halassy 16.30,kedd és csütörtök szabad,szombat 9-től Halassy
U19B:hétfő 17.00 Stadion műfű,kedd-szerda-csütörtök 17.00 ÁMK,péntek 18.30.Stadion műfű
U17B:hétfő szabad,kedd-csütörtök:Szilágyi 15.30,szerda és péntek Stadion kis műfű 17.00
U16B:hétfő 15.30 Stadion kis műfű,kedd és csütörtök-péntek Stadion műfű 17.00,szerda szabad
U15B:hétfő szabad,kedd-szerda-csütörtök Stadion kis műfű 15.30,péntek Stadion műfű 15.30
U13B:hétfő 18.00 Stadion műfű,kedd szabad,szerda 18.30.Stadion kis műfű,csütörtök és péntek 18.30 Stadion műfű
kapusedzés:hétfőn,kedden és csütörtökön Stadion műfű 15.00,szerda-péntek szabad
Nagy István:kedd és szerda 8 órától Szilágyin
Erős Károly:hétfőn,kedden Stadion 16.00-tól,csütörtök 16.00-tól Cérna pálya
Kondi:hétfő,kedd,csütörtök:15 órától és 17.30-tól
Futsal:csütörtök 16.30-tól Halassy
|
V. UTE-Újpest KUPA ’2013 |
|
|
V. UTE-Újpest KUPA ’2013
NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA
2013. március(29)-30-31.
ÚJPEST MEGYERI – FÓTI ÚTI PÁLYÁK
A BUDAPEST KUPA az egyik legnagyobb magyarországi fiú és leány utánpótlás rendezvény a Húsvéti szünetben. A torna hozzájárul a fiatal labdarúgók közötti barátság elmélyítéséhez, korszerű sportszakmai módszerek elterjesztéséhez. E rendezvényre, nemcsak Magyarországról, de több európai országból is érkeznek csapatok, így Olaszországból, Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Szerbiából, Romániából, Ausztriából, Ukrajnából, Dániából és Izraelből várunk csapatokat.
A tornára érkezők megismerhetik Budapestet és környékét, ellátogathatnak fővárosunk legszebb helyeire.
|
A 2003-as korosztály évzáróján jártunk |
|
|
December közepén egy évzáró bankettra voltam hivatalos az UTE 2003-as korosztályához.Örömmel töltött el,hogy sok ismerős arccal találkoztam Zánkáról,rengeteg közös,vidám élménnyel.Néhányukkal igazi bensőséges kapcsolat alakult ki azóta,hiszen 9-10 éves kis játékosokról beszélünk és bizony ha a táborokban néha-néha előfordulnak kisebb betegségek,akkor mindig jó,ha akad a segítségen túl egy-egy anyai szó is.Így történt ez Sztojka Domival is,aki akkor a nyári tábor kellős közepén lázasodott be.Amíg a többiek örömfocit játszottak a hátsó pályán,addig Dominik,aki egy évvel idősebb csak a lányomnál,az ölemben feküdt.Meleg volt,de ő fázott,így betakargattam és bár először félszeg volt,én addig-addig beszélgettem vele,míg átmelegedett és megnyugodott.Azóta akármikor találkozunk,látom a kis arcán a mosolyt,akárcsak most,mikor csapata évzáró bankettjén díjat vehetett át.Profin áll a kamera elé,már bátran..A 2012/2013-as év őszi szezonjában a 2003-as korosztályban a szakma őt találta érdemesnek arra,hogy teljesítménye alapján különdíjat kapjon.Az évzáró banketten edzői is kiemelték,az ősz legjobb csatárjának díját kapta meg.Nemrég pedig a Fáy utcában megrendezett DUB Schneider Kupán a torna legjobb játékosa díjat vihette haza.
„-Izgalmas és fárasztó mérkőzésen vehettünk részt a Fáy utcában.Nagyon küzdöttünk,szerettük volna megnyerni a tornát,de az utolsó meccsre már eléggé kifáradtunk,így a Dinamo Star csapatától kikaptunk.Az ezüstérem is szép helyezés,így elégedettek voltunk.Köszönöm a díjat,nagyon örülök neki mindig,imádom a focit és ez nekem ilyenkor egy elismerés. Nemcsak nekem,hanem a csapatnak is és Kornél bácsinak is,hisz nélkülük nem sikerülhetne.”
Debrecenben is sikeres volt a csapat.Az Olasz Focisuli által megrendezett Mikulás Kupán nem más vihette haza a legjobb játékosnak járó különdíjat,mint aki edzői szerint is az őszi szezon legjobb hátvédje volt:Tóth Attila.
„-Nagyon örültünk,hogy a Mikulás kupán Debrecenben ismét aranyérmet tudtunk szerezni.Nehéz meccsek voltak,úgy éreztem megpróbáltunk mindent megtenni,mert nagyon-nagyon bizonyítani szerettünk volna,hogy jó eredményt érjünk el,mivel a siklósi tornán is elhoztuk az aranyat.Szoros küzdelmek voltak,amiket a végén büntetőkkel döntöttünk el.Megtiszteltetés volt számomra,hogy Kornél bá' különdíjban részesített,amit én "Figyelemmel,Fegyelemmel és Alázattal" fogom megköszönni neki és csapatomnak!További sikerek érdekében mindent el fogok követni,hogy csapatomnak jó védője legyek!Hajrá Ute!!”
Vígh Péter -az UTE NBII-es csapatának vezetőedzőjének – közreműködésével, Siklóson tett meghívásának eleget az U10-es korosztály. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott az egész csapat,de Bognár Kornél edző mégis kiemelte Laczik Levente teljesítményét, aki hosszú idő után sok-sok munkával tudott visszatérni a legjobbak közé.Nem csoda hát,ha Leventét a tornán meg is választották a legjobb játékosnak!
„-Nagyon izgalmas volt ez a torna. A meccsek elején próbáltuk az egyszerűt játszani és néztük, hogy melyik helyeken bizonytalan a kapus. Nagyszerű játékkal, csak egy meccset elveszítve nyertük meg a tornát. Köszönöm a csapattársaimnak, hogy kiszolgáltak olyan labdákkal, amelyekkel a torna legjobbjának választottak. Köszönjük az edzőinknek, hogy ilyen jól felkészítettek minket.”
Az évzárón a díjakat a meghívott vendég,Mészöly Géza adta át:
„-Nagyon szép éveket töltöttem Újpesten.Megismertem egy olyan klubot,amit már nálatok is érzek,hogy kezditek megszeretni. Ez a klubotok iránti szeretet nagyon fontos.Siklóson is megmutatkozott ez:a döntőben szépen megvertétek a Fradit,úgy ahogy kellett.Örömmel töltött el amit láttam,hogy a sportszerű szeretet volt a lényeg és nem pedig az ellenféllel szembeni viszály.Higgyétek el,én is megéltem ezt és bátran mondhatom,hogy az Újpest szeretete az ami nagyon fontos,a futball iránti szeretet,az alázat.Tegyetek meg mindent,hogy ilyen futballistákká váljatok és kívánom,hogy szép sikereket érjetek el!Nagyon fontos,hogy igazi csapatot tudjatok alkotni!Ezért is jöttem el hozzátok,mert örömmel tapasztaltam,hogy nagyon klasszul egyben vagytok!Gratulálok az edzőiteknek,mert nagyszerűen összefogtak benneteket,látszik,hogy nagyon szeretnek veletek dolgozni. Az utánpótlásban már én is jelen vagyok néhány éve és én is azt tapasztalom,hogy az egyik legfontosabb tényező,hogy az edző nagyon szeresse amit csinál.Ezt tapasztaltam itt is,maximálisan közös nevezőn vannak az edzők,a csapat és a szülők.Tudjuk,hogy nagyon számít a sikerélmény,mindenki szeretne győzni,edző,szülők,gyerekek,de nagyon lényeges megtanulni,hogy nem mindenek felett.Örülök,hogy bepillantást nyerhettem az UTE 2003-as korosztályának életébe,nagyon tetszett amit itt láttam.”
A legjobb középpálás díját Hajdi Péter kapta meg,az év felfedezettjének pedig Balogh Dodó Tamást választották.
Megható pillanat volt,mikor egy újpesti pólót Mészöly Géza vezetésével minden jelenlévő aláírt |
Harmincegy éve, 1982. január 8-án született Bánka Kristóf, az UTE saját nevelésű játékosa |
|
|
Az újpesti nevelésű Bánka Kristóf igazi lilaszívű futballista, egy kis kitérő után tért vissza a Megyeri útra, ahol ifjúsági korban gólkirály volt, valamint az év játékosának is megválasztották.
Újpesten egészen kisgyermek korától az 1997/1998-as bajnokságig majd a 2003/2004-es idényben szerepelt, és hét első osztályú találkozón lépett pályára Mezey György és Mészöly Géza keze alatt. A labdával bravúrosan bánó bal lábas játékos 2003. szeptember 13-án egy Győr elleni hazai mérkőzésen debütált az élvonalban, tagja volt a bajnokságban ezüstérmet szerző Újpest FC-nek.
Pályafutása során megfordult még az MTK (1998-2001), a BKV Eőre (2002-2003), az Újpest FC-Fót (2003-2004, 2005 ősz), a Nyíregyháza (2004 ősz), valamint a REAC (2005 tavasz) égisze alatt, utóbbi csapattal második helyet ért el, amellyel klubja feljutott a NB I-be. Egyetlen élvonalbeli gólját a Honvéd–Nyíregyháza (3-2) találkozón lőtte 2003. 10. 23-án, és csapata első találatát jegyezte.
A fiatal játékos tragikus hirtelenséggel, szívinfarktus következtében 2006. február 5-én hunyt el.A sors kegyetlen volt vele, hiszen már aláírta szerződését a Vác csapatához, de ott már nem tudta megmutatni tehetségét.Az élvonalban tizenkilenc mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett.Bánka Kristóf tagja volt annak az újpesti utánpótlás-csapatnak, amely Juhász Péter vezetésével sorra nyerte a különböző címeket, majd egy rövid kitérőt követően az élvonalban is magára húzhatta a lila-fehér mezt, 2004-ben pedig tagja volt az NB I-ben ezüstérmet szerző együttesünknek.
Az UTE az Újpest FC-vel és a családdal közösen,a Bánka Kristóf Alapítvánnyal őrzi a tehetséges támadó emlékét.Az alapítvány elsődleges célja, hogy a tehetséges, ám nehéz anyagi körülmények között élő, Újpesten sportoló fiatal, magyar amatőr labdarúgóknak anyagi és egyéb segítséget nyújtson ahhoz, hogy álmukat megvalósíthassák és a szó minden értelmében professzionális labdarúgóvá válhassanak.
|
XXI.Gabora Gála:Nagyszerű edzőink közreműködésével segített a rászoruló gyermekeken a lila-fehérek Öregfiúk csapata |
|
|
Ezúttal is nyerő volt a huszonegyes szám, hiszen a jó futballra kiéhezett közönség zsúfolásig megtöltötte a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokot, ahol a régi, szép idők színes, magyaros futballját idézték fel a közelmúlt kiváló labdarúgói a hagyományos Gabora-gálán.
A huszonegyedik alkalommal megrendezett, jótékony célú öregfiúk-teremlabdarúgó tornára a főszervező, Gabora János az idén is nagyszerű mezőnyt toborzott.A lelkes közönség újra láthatta a pályán olyan régi kedvenceit, mint Horváth Ferenc, Dragóner Attila, Mátyus János (Ferencváros), Mészöly Géza, Kovács Zoltán, Szanyó Károly (Újpest), Igor Nicsenko, Bordás Csaba, Puglits Gábor (Győr), id. Dárdai Pál, Márton Gábor, Fehér Csaba (Pécs), Disztl Péter, Szabó József, Csucsánszky Zoltán (Videoton).Egyesületünket nagyszerű kollégáink képviselték:Szlezák Zoltán,Erős Károly és az érzéseit szavakba öntő Tamási Zoltán:
„-Nagyszerű hangulatban,2000 fős közönség előtt,jó csapatok ellen vettünk részt a XXI.Gabora Gálán.Igazi döntőben volt részünk a Ferencváros ellen,de sikerrel vettük az akadályt.Örülök,hogy játékunkkal segíthettünk a rászoruló gyermekeken.”
A régi kedvencek ezúttal is bizonyították, hogy a múló idő ellenére még mindig jó barátságban vannak a labdával, a publikum egy-egy varázslatos megoldás láttán vörösre tapsolta a tenyerét. A torna bővelkedett meglepő fordulatokban, de a végén mégiscsak összejött az álomdöntő. A Ferencváros döcögősen kezdett, de aztán a Videoton ellen már megrázták magukat a zöld-fehérek, és magabiztosan jutottak tovább a döntőbe.A másik ágon szinte előrehozott döntőnek illett be a tavalyi finálé, az Újpest–Pécs-összecsapás, ahol nem bírtak egymással a csapatok, de a lila-fehérek végül jobb gólkülönbségükkel jutottak a fináléba.A mindent eldöntő találkozó a várt óriási presztízscsatát hozta. A szikrázó összecsapáson Egressy Gábor az újpestieknek szerzett vezetést, de Mátyus János gyorsan egyenlített. Nagy harc indult a döntő gólért, amelyet Kovács Zoltán vágott be a hálóba, majd Kerényi Norbert távoli lövésével a kegyelemdöfést is megadták a Ferencvárosnak a lila-fehérek, akik megérdemelten nyerték 21. Gabora-gálát.
|
Kiváló edzőnk,Cseh András az Öregfiúk Válogatottal focizott a gyermekek gyógyulásáért |
|
|
„Ahogy visszanézel az életedre, mindig azok a pillanatok magasodnak ki, amikor másokért tettél valamit” - így szólt a III. Barátság Kupa jelmondata. Ennek jegyében léptek pályára majd százan a „Focival a gyógyulásért!” alcímet viselő tornán, amelyen a részvevők a beteg gyermekeknek gyűjtöttek.
A játékosok egyike Békéscsabáról egyedül autózik el, a többszörös válogatott játékosok alkotta együttes vezetői hetekig leveleznek Facebookon a vetélkedőre készülve, s az istenmezejeiek is hozzájárulnak némi alapanyaggal a nagyrédeiek munkájához, akik egyébként vendégül látják a távolról érkező kollégáikat, hogy aztán együtt tapsoljanak a közös sikernek.A viadalon 300 ezer Forintot gyűjtöttek a játékosok a rászoruló gyerekeknek. Ennek köszönhetően több tízezer forinttal gazdagodott Kiss Virág és Málna: a testvérpár gyógyíthatatlan betegségben, az úgynevezett hyper Ige szindrómában szenved. Kapott támogatást a félárva nagyrédei Varbai Alexandra és Jeszenszki Dominik, továbbá a Magyar Rákellenes Liga is..és Rácz Karcsika. A kisfiú, akinek édesapja az egri bírógarnitúra tagjaként lépett fel, s elfogódottan köszönte meg a felajánlást. Miként Horváth Bálint is, aki a beteg tesók nevelőapja, s könnyeivel küszködve vette át az adományt.Egy olyan viadalon, amelyen fellépett Disztl Péter, Keresztúri András, Aranyos Imre és Rab Tibor, valamint a BL-döntőn bíráskodó Kassai Viktor, Erős Gábor, Ring György, Vad II István, Bognár Tamás, Fábián Mihály hatos egyaránt,egyesületünket az U16-os csapatunk edzője,Cseh András képviselte:
-"Úgy gondolom, ha valaki azt csinálhatja amit szeret és ezzel segíteni tud másokon, különösen beteg gyerekeken, természetes hogy elfogadja a meghívást egy ilyen rendezvényre. 300.000 Ft nem nagy pénz, de akinek nincs,az nagyon meg tudja becsülni. Ha egy kicsit is tudtunk segíteni,már megérte..."
Ahogyan Jakab Gábor, az MLSZ Heves megyei társadalmi elnöke mondta: ezen a tornán csak nyertesek játszottak. Ennek bizonyítéka lehet, ha az érintettek jövőre is találkoznak Gyöngyösön...
|
|