Az U8-as korosztály két csapattal is sikeresen szerepelt a hétvégi tornán |
|
|
A hétvégi torna a Halassy Olivér Sportközpontban került megrendezésre.Az U8-as korosztályban 5 csapat vett részt,egyesületünk 2 csapattal indult.A lila csapat nagyon magabiztosan nyerte a tornát: 18 gólt lőttek és mindössze egyet kaptak,a második helyezett Vasas együttesét 6:1-re verték.A fehér csapatunk harmadik lett a tornán,összesen három kapott góllal. Kiélezett csatát vívtak a negyedik helyen záró Káposztásmegyerrel:a torna utolsó meccsét egymás ellen játszották,ennek a döntetlennek köszönhetően lettünk bronzérmesek.A torna gólkirálya Joó Ádám lett (UTE lila) 7 góllal,a legjobb kapus címet pedig Bacsa Dominik hozta el (UTE lila) 1 kapott góllal.
|
Privigyei Ádám bár már nem Újpesten futballozik,a szíve újpesti maradt |
|
|
"-6 éves voltam amikor iskolába mentem és már az első osztályban focizni kezdtem a suli csapatában. Heti pár alkalommal volt edzés,sokat játszottunk,próbálták megszerettetni velünk a labdát. Tetszett nekem,egyre jobban belejöttem és kezdtem megszeretni. Telt az idő és egyre komolyabban érdekelt a labdarúgás. Tornákra jártunk és szerencsére mindig jó eredménnyel zártunk,ez pedig még jobban meghozta a kedvem a focihoz. Az egyik ilyen tornán az Újpest stadionjában ismét jó eredménnyel zártunk és akkor megkérdezték tőlem,hogy szeretnék-e itt focizni az Újpestben. Örömmel mondtam igent,a családom is támogatott ebben teljes mértékben.
|
Nagy János:Saját nevelésű játékosunk újra a válogatott keretében |
|
|
Telkiben újabb felkészülési edzőtáborozáson vesz részt az U21-es válogatott,ahová ismét saját UTE nevelésű fiatal kapott meghívót: ezúttal a hétvégi Győr elleni edzőmérkőzésen gólt szerző Nagy János csatlakozott a kerethez.
„-Vasárnap délután érkezett mindenki, először a regenerálódáson volt a hangsúly, hiszen mindenki kemény edzéseken van túl a klubcsapatában. Hétfőn és kedden délután edzünk egyet, szerdán pedig a Pápa ellen élvonalbeli ellenfél ellen zárjuk az edzőtábort – mindenki egy-egy félidőnyi lehetőséget kap majd. Róth Antal ismerette velünk a válogatott tavaszi programját is. Júniusban Albánia vár ránk az Eb-selejtezőkön, de addig is minden hónapban lesz edzőmeccs, a tervek szerint márciusban a regionális bajnokságban három is."
A kerettagok számára vasárnap regenerálás, majd este egyéni megbeszélés szerepel a programban. Hétfő délelőtt újabb megbeszélés, délután kiadós edzés következik. Kedden a csapatjátékokat gyakorolják a játékosok, délután ismét edzést, regenerálást, este megbeszélést tervezett a szakmai stáb. Szerda délután az U21-es válogatott edzőmérkőzést vív a Lombard-Pápa csapatával, ez jelenti majd a táborzárást.
/mlsz.hu,ujpestfc.hu/
|
Kálmán Zsolt célja ugyanaz mint társaié:profi szerződés az Újpest FC csapatánál |
|
|
Hétvégén Kálmán Zsolt is szerepet kapott az Újpest FC B keretének edzőmérkőzésén.Tavalyi ifistánk a Győr elleni összecsapást és a felnőttek közötti helytállását értékelte:
"-A nyári felkészüles óta úgy érzem, hogy könnyedén sikerült beilleszkednem a csapatba. Jól érzem magam, szeretem ezt a környezetet és a társasgot,jól kijövök mindenkivel.A félév utolsó előtti mérkőzésén sajnos aláfordult a bokám, ezért nem jatszhattam a Mezőkövesd és a Diósgyőr ellen.Azóta már teljesen rendbejöttem, így a téli felkészülést a többiekkel együtt kezdhettem el.A jövöben arra törekszem,hogy minél többet pályára léphessek, mert minden egyes meccs a fejlődésemet szolgálja. A lehető legjobban törekszem arra, hogy profi játékos legyek és sikeresen bemutatkozhassak az NBI-ben."
|
Erős Károly méltán lehet büszke fiára,Erős Ronaldra |
|
|
Tavaly még U19-es ifi csapatunk meghatározó játékosa és csapatkapitánya volt Erős Ronald,mostanra pedig már túl a profi szerződés megkötésén,meghívót kapott az U21-es válogatott keretébe is.
"-Éppen a huszadik születésnapomon kaptam egy telefonhívást az edzőmtől,Víg Pétertől, hogy másnap be kell mennem az U21-es válogatottba. Leírhatatlan érzés volt. Aznap költöztem új lakásba a barátnőmmel, úgyhogy elég sok pozitív élmény jött arra a napra. Másnap délben már úton voltam Telkibe,ahol Magos Matyival kerültem egy szobába. Nekem közös ebéddel kezdődött az összetartás,mivel a többiek már előző nap megérkeztek. Délután egy kis pihenő után edzéssel folytatódott a nap:könnyed,meccs előtti edzés volt, élveztem minden egyes pillanatát és próbáltam bizonyítani. Másnap Csákvár csapatával játszottunk felkészülési mérkőzést,ahol a második félidőben kaptam szerepet védekező középpályásként. Nagyon élveztem a meccset és nagyon nagy megtiszteltetés címeres mezben játszani. Sikerült egy gólpasszal is hozzájárulnom a csapat 3:0-ás sikeréhez és remélem a későbbiekben is kapok majd meghívót. Rengeteget dolgozom majd azért, hogy újra magamra húzhassam azt a bizonyos 8-as válogatott mezt."
Roni édesapja - a kétszeres magyar válogatott és 402 magyar élvonalbeli,30 gólt szerző,ősújpesti - Erős Károly büszkén beszélt fiáról és megvan rá minden oka,hiszen a fiatalabbik Erős is maximálisan küzd az álmaiért:
"-Két évvel hamarabb sikerült neki profi szerződést kapnia, mint annó nekem. Óriási előnyt jelent a számára, hogy végig tudta járni a szamárlétrát, és az külön öröm a számomra, hogy szeretett csapatomban,az Újpestben kapta ezt a szerződést. Biztos vagyok benne, hogy ugyanolyan Erős lesz a pályán, mint pár évvel ezelőtt, csak fiatalabb kiadásban és játékban jobban. Óriási megtiszteltetés neki a válogatottság, hiszen egy játékosnak ez a csúcs, szinte mindegy,hogy felnőtt vagy utánpótlás válogatottról van szó.Bízom benne, hogy a felnőtt válogatottban is szerepel majd. Jelszava legyen az,mint nekem mindig volt: alázat, munka, munka, munka!!!!!!"
|
Az U18-as magyar válogatott Spanyolországban készül az EB-re:Ádám Erik és Szalánszki Bálint utazhat |
|
|
A torinói edzőtábort követően két '95-ös születésű játékosunk csatlakozhat az U18-as magyar válogatott keretéhez.Ádám Erik és Szalánszki Bálint február 10-13-ig készülhet a spanyolországi La Mangán.Az edzések között lesz alkalom két felkészülési mérkőzésre is.Ősszel Ciprus ellen aratott sikert a válogatott keret,most Norvégia lesz az ellenfél mindkét alkalommal.Az U18-as magyar válogatott utazása egy felkészülési program része,ugyanis 2014-ben hazánk rendezi az U19-es labdarúgó EB-t.
|
Albániában kezdi sorozatát az U21-es csapat:saját nevelésű játékosaink is érintettek |
|
|
Róth Antal szövetségi edző csapatára nem várnak könnyű mérkőzések az Európa-bajnoki selejtezők során. A mieink júniusban Albániában kezdik és 2014. őszén Boszniában zárják a sorozatot.
Több mint kétórás egyeztetést követően kialakult az U21-es Eb-selejtezők 4. csoportjának – egyelőre még nem hivatalos – menetrendje. A csapatok közül Spanyolország választhatott a kijelölt dátumok közül, majd a delegációk tagjai megegyeztek a további végleges programban, amelyet átadtak jóváhagyás céljából az UEFA tisztségviselőinek.
"- Talán a legkiegyensúlyozottabb csoport a miénk, hiszen az ötödik és a negyedik kalapból is a legerősebb csapat került a negyedik csoportba, nem is beszélve arról, hogy Spanyolország az első helyezett a ranglistán, így papíron, és vélhetően a valóságban is a spanyolok számítanak a legjobb U21-es csapatnak Európában" – értékelt Róth Antal a beosztás után.
Valóban igaz, hogy szerencsésebb sorsolás mellett az ötödik kalapból például San Marinót vagy Liechtensteint is kaphatta volna együttesünk, de Róth Antal szerint ezzel együtt bizakodóan tekinthetünk a szereplésünk elé.
"- A csapat gerince összeállt, megvannak azok a játékosaink, akik meg tudják valósítani elképzeléseinket a nemzetközi porondon, akár a legjobb csapatok ellen is. Ezért nincsen félnivalónk, a feladat nehéz, de készen állunk rá. Fontos, hogy rendszeresen kapjanak játéklehetőséget minél magasabb bajnoki osztályban az U21-es keretünk tagjai, mert nem csak a tehetségük, hanem elsősorban ez jelenthet garanciát a nemzetközi versenyképességre."
Ami a válogatott programját illeti, a csapat március 6-án Szerbiával találkozik a Regionális Nemzetközi Bajnokság újabb mérkőzésén, majd ugyanebben a sorozatban, idegenben Montenegró következik március 22-én, négy nappal később pedig egy barátságos meccsen Finnország idehaza. Szintén nem tétmérkőzés, de megegyeztek a felek abban, hogy a magyar csapat augusztus 14-én Málta csapatát fogadja.
A magyar U21-es csapat Eb-selejtező programja:
2013.
Június 7. Albánia–Magyarország
Szeptember 9. Magyarország–Bosznia-Hercegovina
Október 10. Magyarország–Ausztria
Október 14. Spanyolország–Magyarország
November 11. Magyarország–Albánia
November 18. Ausztria–Magyarország
2014.
Szeptember 4. Magyarország–Spanyolország
Szeptember 9. Bosznia-Hercegovina–Magyarország
(A mérkőzések dátuma egy-egy napot változhat a bajnoki fordulóktól függően.)
/mlsz.hu/
|
Ifi csapatunk felkészülési programja holnap reggel folytatódik |
|
|
Legidősebb korosztályunk a téli felkészülés alatt már lejátszott két edzőmérkőzést.Először két héttel ezelőtt az Újpest FC B csapata ellen léptek pályára,majd múlt szombaton Hévízgyörk együttesét fogadták.A játékosok mielőtt elutaznának a torinói edzőtáborba,holnap reggel 9 órakor a Cérna pályán még megmérkőznek a Veresegyháza csapatával.Labdarúgóink Olaszországban hétfőn 15 órakor a torinói U19-es korosztállyal mérik össze erejüket,szombaton 10.30-kor a hazaút előtt pedig Chierri felnőtt összeállítása ellen lépnek pályára.
|
A torinói edzőtábor ideje alatt is bőven lesz hazai program |
|
|
Bár vasárnap reggel 6 órakor Torinóba utaznak csapataink,az itthoni munka folytatódik.
U11-as korosztályunkhoz vasárnap a Szt.Pál Akadémia csapata érkezik,az edzőmérkőzés 11 órakor kezdődik a Cérna pályán.A Megyeri úti műfüves pálya sem lesz üres,15 órakor U13-as csapatunk a Tabán együttesét fogadja.
Hétfőn tovább folytatódik a futsal bajnokság az NB II Keleti csoportjában.A 18.forduló UTE-SZTE EHÖK SE összecsapására 18.30-kor kerül sor a Halassy Olivér Sportközpontban.
|
Pályabeosztás 2013.február 4-11-ig |
|
|
U19:Torino
U18:Torino
U17:Torino
U16:Torino
U15:Torino
U14:hétfő szabad,kedd és péntek Lakkozó 17.00,szerda és csütörtök 17 órától Stadion műfű
U13:hétfő szabad,kedd 18.30.Tungsram csarnok,szerda 18.30.Halassy,csütörtök 18.30.Stadion műfű,péntek 18.30 Stadion műfű
U12:hétfő és péntek 17 óra Stadion műfű,kedd 17.45 Halassy,szerda szabad,csütörtök 17.00 Lakkozó,szombat ÁMK 10.00
U11:hétfő és csütörtök 17 óra Cérna műfű,kedd Halassy 16.30,szerda szabad,péntek 18.30 Lakkozó,szombat ÁMK 10.00
U10:hétfő és péntek 17 óra ÁMK,kedd és csütörtök 18.30 Lakkozó és 18.00 Cérna,szerda szabad,szombat 9 óra Lakkozó
U9:hétfő és szerda 18.00-tól Lakkozó,csütörtök Halassy 18.00,kedd-péntek szabad,szombat 9-től Lakkozó
U8:hétfő Halassy 16.30-18.00,kedd és csütörtök szabad,szerda és péntek 17.30 Halassy,szombat 9 óra Halassy
U7:hétfő Halassy 16.30-18.00,szerda és péntek Halassy 16.30,kedd és csütörtök szabad,szombat 9-től Halassy
U19B:hétfőtől péntekig 15.30-tól Cérna pálya
U17B:hétfő szabad,kedden-szerdán és pénteken15.30-tól Stadion műfű,csütörtök 16.30 Halassy
U16B:hétfőtől péntekig Stadion műfű 17.00,szerda szabad
U15B:hétfő szabad,kedd-szerda-csütörtök Stadion kis műfű 15.30,péntek Stadion műfű 15.30
U13B:hétfő 18.00 Stadion műfű,kedd szabad,szerda 18.30.Stadion kis műfű,csütörtök 18.30. Stadion műfű,péntek 18.30 Halassy
kapusedzés:hétfőn,kedden és csütörtökön Stadion műfű 15.00,szerda-péntek szabad
Nagy István:kedd és szerda 8 órától Szilágyin
Erős Károly:hétfőn,kedden Stadion 16.00-tól,csütörtök 16.00-tól Cérna pálya
Kondi:hétfő,kedd,csütörtök:15 órától és 17.30-tól(kötelező az edzőcipő és a törülköző!)
Futsal:hétfő 17.30-tól Halassy
Az edzőtáborozó csapatok hétfőn nem edzenek!
|
|