UTE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY HIVATALOS HONLAPJA
 





látogató számláló

 

SZAVAZÁS
Sikeresen zajlottak le nyári programjaink.
Véleményed szerint melyik tábor volt a legemlékezetesebb?

Nyíregyházi mentális levezető tábor
Zánkai tábor
Megyeri úti sportnapközi
Nyíregyházi edzőtábor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

HÍREINK
HÍREINK : Hétvégi bajnoki eredmények – június 1.

Hétvégi bajnoki eredmények – június 1.

NB II-es U21-es csapatunk is bebiztosította harmadik helyét a tabellán


Igazi rangadót játszott Györök Tamás együttese Tatabányán, ahol az azonos pontszámmal álló negyedik helyezett fogadta a harmadikat. Csapatunk már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, a találkozó vége pedig kiütéses 6-0 lett. Mivel egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, így – akárcsak NB I-es együttesünk – biztosan dobogós NB II-es U21-es csapatunk is.

U15-ös és U14-es csapatunk hazai pályán arattak győzelmet.

UTE U15–FC Hatvan 5–0 (3–0)
U15, II. osztály, Közép „A” csoport, 30. forduló
Chinoin SC Sporttelep

UTE: Szücs – Balogh N., Bene, Kövesdi, Kaslik – Hámor, Pula, Debre (Nagy – 41.), Balogh L. – Sartoris, Bartók
Hatvan: Boros – Krecsmarik, Winter (Őszi – 48.), Telek, Thúróczky – Bötös, Fülöp, Kiss, Farkas – Ádám, Szabó
Gólszerzők: Balogh L. (4.), Szabó (10. – öngól), Pula (17.), Nagy (53., 64.)
Sárga lap: Bötös (51.), Farkas (59.)

UTE U14–FC Hatvan 3–2 (1–0)
U14, II. osztály, Közép „A” csoport, 30. forduló
Chinoin SC Sporttelep

UTE: Balázs – Berki (Szántó – 41.), Kavocska, Zilahi (Horváth – 41.), Mógor – Veres, Fári, Schäffer (Kulánda – 41.), Torchi (Illés – 41.) – Csikós (Szijártó – 41.), Parag
Hatvan: Birtalan – Kis, Zöld, Bányász, Kispál – Eck, Vona, Sármány, Oláh (Balogh – 41.) – Fülöp, Bakti
Gólszerzők: Csikós (38.), Veres (61., 69.) ill. Zöldi (51.), Eck (60.)
Sárga lap: Parag (53.), Veres (69.) ill. Vona (48.), Zöldi (53.)

UTE U17–Pénzügyőr SE 2–2 (0–0)
BLSZ U17, rájátszás, felsőház, 7. forduló
Bánka Kristóf Sportközpont

UTE: Szalay – Mákos, Molnár, Tóth, Ferkel – Drengubák, Kiss, Koval, Hoffmann – Gere, Pintér
Pénzügyőr: Eszenyi – Vajda, Kuru, Erdős, Varga – Pozsonyi, Horváth, Rozgonyi, Domokos – Dudás, Botos
Gólszerzők: Kiss (66.), Pintér (84.) ill. Rozgonyi (50., 54.)
Sárga lap: Drengubák (45.), Pintér (90.) ill. Domokos (33.), Rozgonyi (40.)

Task-Tatabánya–UTE U19 0–6 (0–3)
NBII, Közép A csoport, 30. forduló
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion

Tatabánya: Vajdai – Komáromi, Lázár, Faluvégi, Szomolya – Árvai, Sebes, Jónás, Csonka – Gáspár (Soós – 73.), Nádudvari
UTE: Ragályi – Dobos (Roberto – 66.), Lotz, Hanyicska, Szemes – Kós, Németh P., Kaszala (Bielek – 46.), Németh Á. – Boros (Száraz – 61.), Lettner
Gólszerzők: Lotz (10., 35.), Komáromi (35. – öngól), Németh Á. (60., 64.), Száraz (69.)
Sárga lap: Csonka (30.), Sebestyén (76.) ill. Hanyicska (82.)

Task-Tatabánya–UTE U16 5–2 (1–1)
NBII, Közép A csoport, 30. forduló
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion

Tatabánya: Ujszászi – Klausz, Plotár (Kurgyis – 82.), Gaszner, Farkas – Darabos, Szabó, Veres, Horváth – Göncz (Tóth – 56.), Boros
UTE: Maczkó – Csorba, Busai, Szajkó, Barsi – Csizmadia, Tamás, Kaszab, Baranyi – Szálas, Katona
Gólszerzők: Klausz (39., 79.), Darabos (74.), Szabó (89. 90+1.) ill. Szajkó (15.), Katona (73.)
Sárga lap: Veres (75.) ill. Maczkó (38.), Csizmadia 890.)
Piros lap: Szajkó (78.)

 





 


 

FŐTÁMOGATÓNK:
KERÜLETÜNK
ÖNKORMÁNYZATA

Mitre

ÚJPEST FC SHOP

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

1885-2013 UTE-Minden jog fenntartva ˆ             Webdesign by TZS


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!