UTE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY HIVATALOS HONLAPJA
 





látogató számláló

 

SZAVAZÁS
Sikeresen zajlottak le nyári programjaink.
Véleményed szerint melyik tábor volt a legemlékezetesebb?

Nyíregyházi mentális levezető tábor
Zánkai tábor
Megyeri úti sportnapközi
Nyíregyházi edzőtábor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

HÍREINK
HÍREINK : Kétszeres tornagyőztes U11-es csapatunk

Kétszeres tornagyőztes U11-es csapatunk

Szombaton és vasárnap is az első helyen végzett Polyák Attila és Sontra Tamás csapata


Szombaton az Ikarus pályán, vasárnap Budapesten, a Ground Focifesztiválon végzett az induló csapatok előtt U11-es együttesünk. Mindkét nap egy döntetlennel és négy győzelemmel zárták a tornát, illetve a legjobb játékos is csapatunkból került ki, szombaton Sztojka Dominik, vasárnap Balogh „Dodo” Tamás. Részletesebben a vasárnapi tornáról írunk. A tornán készült további képeket ITT tekintheti meg!

Az induló csapatokat két csoportra osztották. Mi a „B” jelűbe kerültünk a Dalnoki Akadémia, az Ikarus és ASI Dinamo csapataival. Minden mérkőzés egyszer 25 perc volt megszakítás nélkül.

Az első, Dalnoki Akadémia elleni összecsapásunk kicsit álmosan kezdődött, de hamar sikerült megszereznünk a vezetést, amit egy védelmi hibából egyenlítettek ki a „vendégek”.

A találkozó nagy részében az történt a pályán, amit mi akartunk, de újabb újpesti gólra egészen az utolsó, 24. percig kellett várni. Ekkor már mindenki elkönyvelte a győzelmet, de ellenfelünk tizenöt másodperccel a lefújás előtt egyenlített, így 2-2-es döntetlennel zártuk az első találkozót.

A második találkozónkon az Ikarus ellen léptünk pályára. Itt is ellenfelünk fölé nőttünk és 3-1 arányban legyőztük őket. A harmadik, utolsó csoportmérkőzésünkön az elődöntőbe jutás volt a tét. Ellenfelünk az ASI Dinamo csapat volt és itt sem kegyelmeztünk, 3-0-ra legyőztük őket is. A másik csoportban a Gloriett végzett az első és a Vasas a második helyen. A sorsolás miatt a „B” csoport másodikja (Ikarus) az „A” csoport első (Gloriett) helyezettjével, míg az „A” csoport másodikja (Vasas) a „B” csoport elsőjével (Újpest) játszott mérkőzést a döntőbe jutásért.

Nem kezdődött rosszul a Vasas elleni összecsapásunk és szépen-lassan ellenfelünk fölé nőttünk. Ezen a találkozón is sikerült ellenfelünkre erőltetni játékunkat és 3-0-ra legyőztük őket.

A döntőben a másik ágon a Gloriett csapata került be, de ők sem tudtak ellenállni a játékunknak és 4-1-re legyőztük őket is, elhódítva az első helyet. A torna legjobb játékosa és legjobb kapusa is csapatunkból került ki, a gólkirályi címről egy góllal maradtunk le.

A csoportmérkőzések után tizenegyes párbajra került sor, ahol egykori kapusuk, Kurucz Péter volt a hálóőr. Az U9-es korosztályt a Ferencváros, az U11-est mi nyertük meg Balogh „Dodo” Tamás révén, aki mindkét büntetőjét berúgta, míg a többiek csak egyet rúgtak be.

Az első lövés.

A második lövés.

A díjátadás pillanata.

A vasárnapi csapat tagja: Venczák Máté (kapus), Balogh „Dodo” Tamás, Tóth Attila, Hajdi Péter, Sztojka Dominik, Petrov Norbert, Bedő Roland, Lacik Levente, Schmid Kristóf, Szűcs Áron, Valetin Levente, Barna Dániel,

Edzők: Polyák Attila, Sontra Tamás

Legjobb játékos: Balogh „Dodo” Tamás

Legjobb kapus: Venczák Máté

SZÉP VOLT SRÁCOK!

 





 


 

FŐTÁMOGATÓNK:
KERÜLETÜNK
ÖNKORMÁNYZATA

Mitre

ÚJPEST FC SHOP

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

1885-2013 UTE-Minden jog fenntartva ˆ             Webdesign by TZS


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!