HÍREINK : „Örülök, hogy a gólommal tudtam segíteni a csapatnak!” |
„Örülök, hogy a gólommal tudtam segíteni a csapatnak!”
Interjú Murka Benedekkel, U17-es csapatunk csatárával
U17-es játékosunk, Murka Benedek túlkorosként szerepelt a pénteki, Club Brugge elleni mérkőzésen a III. FTC Pünkösdi U16 Nemzetközi Tornán. A mérkőzés 35. percben egy nagyszerű támadás után megszerezte a győztes találatot, aminek köszönhetően vasárnap a harmadik helyért játszik csapatunk a Ferencváros együttese ellen Telkiben. A mérkőzés 14:45 órakor kezdődik
Interjúnkat a szombati, Paks eleni mérkőzés után készítettük.
– Első nemzetközi tornád volt a mostani vagy már szerepeltél régebben is hasonlón?
– „Tavaly ugyanezen a tornán már részt vettem a 97-es korosztályban, ahol egy eltéréssel, de szinte ugyanezek a csapatok voltak. Akkor az ötödik helyen végeztünk, a helyosztón a fradit vertük meg. Ezt megelőzően kb. két-három évvel ezelőtt a 98-as korosztállyal Barcelonában egy szintén komoly tornán jártunk, ahol olyan csapatok vettek részt pl. mint az Inter, a Real és az Aspire Akadémia. Itt is túlkorosként szerepeltem a csapatban. A második házban a döntőben jutottunk. Ha jól emlékszem hét meccsen sikerült hat gólt szereznem.”
– Milyen volt belülről a pénteki mérkőzés?
– „Nagyon jól éreztem magamat a pályán, és örültem, hogy behívtak a találkozóra. Annak is örültem, hogy a gólommal tudtam segíteni a csapatnak. Egy nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk a Brugge ellen. Mindkét csapatnak megvoltak a helyzetei, de egy igen jól összerakott védekezés után sikerült megszereznünk a vezetést. Ezután kicsit ránk jött az ellenfél, de sikerült kivédekeznünk őket, és ha egy kicsit jobban koncentrálunk, akkor a mérkőzés végén bebiztosíthattuk volna a győzelmet, de sajnos kimaradt az utolsó percben a lehetőségünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy részt vegyünk ilyen tornákon, mert sok tapasztalatot lehet szerezni azáltal, hogy erősebb csapatokkal mérhetjük össze a tudásunkat.”
|