HÍREINK : Hétvégi bajnoki eredmények – május 10. |
Hétvégi bajnoki eredmények – május 10.
Idegenben és hazai pályán is sikerült győzelemmel folytatni a bajnokságot
U14-es csapatunk már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, NB II-es U21-es csapatunk idegenben 8! gólt szerezve hozta el mind a három pontot a Láng Sporttelepről.
NB II női csapatunk mérkőzésének képeiért kattintson IDE. Az U15-ös mérkőzés képeit ITT, az U14-eseket pedig ITT tudja megtekinteni.
Szent István SE-OTP Bank-UTE U16 5–3 (2-2)
NBII, Közép A csoport, 27. forduló
Budapest, Láng Sk Sporttelep (13. ker. Rozsnyay utca 6-8.)
Szent István SE: Kancsár – Bazsó, Berki (Kiss – 65.), Halász, Bernáth (Borsos – 55.) – Nagy, Brganunc (Varjú – 81.), Simon (Lukács – 46.), Bezjian (Hegedűs – 59.) – Deák, Murzsa
UTE: Baranyi (Maczkó – 46.) – Csenki (Sári – 73.), Molnár, Juhász, Vekker – Csizmadia, Kócsa (Csorba – 36.), Takács (Szabó – 68.), Tamás (Katona – 46.) – Szalánszki (Hock – 62.), Fülöp (Szálas – 67.)
Gólszerzők: Bezjian (7.), Deák (21.), Murzsa (65.), Lukács (77.), Halász (80.) ill. Tamás (14.), Csizmadia (45.), Katona (48.)
Sárga lap: Lukács (76.) ill. Csizmadia (71.)
UTE U15-Paksi FC 0-0
U15, I. osztály, Nyugati-csoport, 27. forduló
Bánka Kristóf Sportközpont
UTE: Nagy – Csendes B., Kiss, Debre, Bűkős (Balogh D. – 48.) – Csendes Á. (Varga – 54.), Bartók, Balogh N. (Szentiványi – 63.), Fekete – Balázs, Bihami (Pula – 41.)
Paks: Varga – Hajpál, Lökös (Horváth L. – 79.), Simon (Frankowszky – 72.), Pinczés – Horváth B., Kovalovszki, Kugli, Kőkuti (Horváth A. – 41.) – Tímár, Sárközi
Gólszerzők: –
Sárga lap: Kiss (30.), Debre (60.), Balázs (82.) ill. Lökös (35.), Horváth B. (52.), Frankowszky (77.)
Újpesti helyzettel kezdődött a mérkőzés, és már a középkezdésből megpróbáltuk meglepni a vendégcsapatot, de a baloldali beadásba beleléptek a védők, így sikerült felszabadítaniuk. A 4. percben egy vendég kontra után Timár futott el a baloldalon, betört a 16-osunk területére, de a beadását Nagy Ákos védte. Kettő perccel később gyorsan végeztünk el egy szabadrúgást. A labda Csendes Ákos elé került, aki továbbította azt Feketének, de játékosunk nyolc méteres lövése centikkel célt tévesztett. A 14. percben Simon az alapvonalunktól visszapasszolta a középen érkező társnak a labdát, de az egyik védőnkről szögletre pattant a labda. A beadást követően Sárközi fejelt a kapunk fölé. Kettő minutummal később Kugli 16 méterről próbálkozott egy emeléssel, de a kapunk mögött esett le a labda. A 22. percben Timár is megpróbálta átemelni Nagy Ákost 18 méterről, de ebből a kísérletből sem született gól. A 29. percben Csendes Ákos is megpróbálta 25 méterről a kint álló Varga fölött a hálóba juttatni a labdát, de centikkel hosszabb lett a lövése. Egy perccel később egy bedobást követően Balázs cselezett ki egy védőt, majd Feketének passzolt, akinek gyenge lövését fogta Varga. Az első félidő utolsó lehetősége Fekete előtt adódott, de 16 méteres lövését védte a kapus, így nem született gól az első játékrészben.
A második félidő első lehetősége a vendégek előtt adódott, de Kugli sokat cselezette a 16-osunk területén, így a védőink felszabadítottak. Az 57. percben egy jobboldali szögletet Balogh fejelt éppen hogy a kapu fölé nyolc méterről. Három perccel később Kovalovszki 25 méterről végzett el szabadrúgást, de a kapunk mellé ment a lövése. A 68. percben Balázs próbálkozott egy távoli lövéssel, de ő is célt tévesztett. Egy perccel később a mérkőzés helyzete maradt ki. Fekete indította egy védők mögé belőtt labdával Baloghot, aki egy az egyben vitte Vargára a labdát, de húsz méteres lövése centikkel a kapu mellé ment. A 80. percben a Paks is elpuskázott egy nagy lehetőséget.
A csereként beállt Horváth Attila vitte a kapusunkra a labdát. Nagy Ákos kifutott a kapujából, a vendégjátékos elvitte mellette a játékszert, majd – kicsit kisodródott helyzetből – a kapunk mellé lőtt. A hosszabbítás második percében ismét Horváth került a kapunk elé, de négyméteres lövését hatalmas bravúrral védte Nagy Ákos, így nem született gól a találkozón.
Szent István SE-OTP Bank-UTE U19 0–8 (0-4)
NBII, Közép A csoport, 27. forduló
Budapest, Láng Sk Sporttelep (13. ker. Rozsnyay utca 6-8.)
Szent István SE: Bruck – Gősi, Halmos, Pászti, Földi (Horváth – 46.) – Kállai, Lak, Pál, Gyurkovics (Kolozsy – 55.) – Varga, Németh Sz.
UTE: Junák – Patkós (Szemes – 19.), Lotz, Bielek (Bezjian – 54.), Dobos – Kós (Hanyicska – 46.), Németh P., Boros, Németh Á. – Száraz, Lettner (Kaszala – 46.)
Gólszerzők: Németh Á. (31., 85.), Lettner (34., 40., 44.), Bezjian (51.), Száraz (55., 72.)
Sárga lap: Kállai (62.) ill. Németh P. (33.), Boros (37.)
UTE U14-Paksi FC 4-2 (4-1)
U14, I. osztály, Nyugati-csoport, 27. forduló
Bánka Kristóf Sportközpont
UTE: Mráz – Gönczi, Migend, Gyulay, Bíró – Kecskés (Szijártó – 48.), Zilahi (Pázmán – 52.), Bednárik, Dinnyés (Schmid – 41.) – Ferkel, Horváth S. (Ziegler – 41.)
Paks: Pomozi – Jákob (Jakab – 41.), Lénárt, Laczkó, Podmaniczki – Horváth B. (Fazekas – 57.), Jákli (Prantner – 41.), Rodenbücher, Kovács – Pál, Szabó
Gólszerzők: Bíró (9., 35.), Kecskés (20.,31.) ill. Rodenbücher (8.), Pál (54.)
Sárga lap: Szijártó (54.), Bíró (72.) ill. Pomozi (35.)
A mérkőzés első lehetősége a második percben csapatunk előtt adódott, de Bíró középre adott labdáját – az érkező Horváth elől – a védők kifejelték. Kettő perccel később egy baloldali szabadrúgást Dinnyés fejelt centikkel a vendég kapu mellé. A 7. percben Mráz bemutatta első bravúrját. A Paksi Horváth próbált meg túljárni kapusunk eszén, de 8 méteres lövését bravúrral védte. A 8. percben megszerezte a vezetést a Paks. Nem sikerült kihoznunk egy labdát a kapunk elől, amire lecsaptak a vendégek, majd a középen érkező Rodenbüchernek passzoltak, aki 14 méterről a jobb alsóba lőtt (0-1). Szinte a középkezdésből sikerült az egyenlítés. Egy védők mögé belőtt labdára Bíró csapott le, kicselezte a védőt, majd nyolc méterről a bal alsóba lőtt (1-1).
A 13. percben Ferkel tíz méteres lövését védte a paksi hálóőr. Három perccel később Ferkel indította Bírót, aki hosszan vette át a labdát, így a kifutó kapus megszerezte azt. A 20. percben már csapatunknál volt az előny. Ferkel jobboldali, tíz méteres lövését még kiöklözte a kapus, de a másik oldalon érkezett Kecskés, aki a kipattanót félfordulatból a léc alá rúgta (2-1). Négy perccel később Mráz védett egy 25 méteres távoli kísérletet. A 28. percben újabb gólt szerezhettünk volna egy bedobás után. Gyulay cselezett az ellenfél 16-osának területén belül, de elpattant tőle a labda, így a kifutó Pomozi megszerezte azt. A 31. percben már kétgólos volt az előnyünk. Ferkel indította Kecskést egy védők mögé belőtt labdával, aki tíz méterről magabiztosan kilőtte a bal alsó sarkot (3-1). Négy perccel később Bíró indult el a vendég kapu felé, de a becsúszó védő hátulról becsúszva felrúgta. A játékvezető jogosan ítélt büntetőt. A labda mögé Bíró állt, és higgadtan – a jobbra vetődő kapus mellett – a bal alsóba rúgta a labdát (4-1).
A 38. percben Gyulay hat méterről lőtt, de a labda a lövés pillanatában felpattant előtte, így fölé rúgta a játékszert. A szünetben háromgólos előnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.
A második félidőt is jobban kezdte csapatunk. A 42. percben Bednárik egy cselt követően tizenegy méterről lőtt, de Pomozi hatalmas bravúrral, lábbal védte a lövést. Kettő perccel később majdnem öngólt szerzett a Paks. Schmid bedobásába Laczkó nagy rosszul ért bele, de Pomozinak sikerült védeni a kapura tartó labdát. Két minutummal később Pál próbálkozott nyolc méterről, de lövése centikkel a a bal alsó sarok mellett ment ki. Az 50. percben Gönczi beadása szállt át a középen érkező Schmid feje fölött. A másik oldalon Zilhai elől a védők szabadítottak fel. Az 54. percben szépített a vendég együttes. Egy beívelést a védőink nem rúgtak ki, a másik oldalon érkezett Pál, aki átvette a labdát, majd Mráz fölött a hálóba lőtt (4-2). Az 56. percben egy bal vendégszögletet követően a szél kicsit megtolta a labdát, ami a jobb kapufáról vágódott ki a mezőnybe. A 68. percben Pál lövését védte magabiztosan Mráz. A hosszabbításban még Bendárik húsz méteres lövése ment éppen hogy a kapu fölé, de az eredmény már nem változott, így 4-2- arányban legyőztük a Paks csapatát.
Szalai László: „Az első félidőben tényleg ragyogóan fociztunk. Szervezettek voltunk, magabiztosak, labda-biztosak, higgadtak, nem kapkodtunk. Látni lehetett azokat az elemeket, amiket edzéseken gyakoroltunk. Tudta a csapat, hogy mi akar játszani, és ezt meg is tudta valósítani. Egy-két technikai hibát leszámítva az első félidő majdnem hogy tökéletesre sikerült. A második félidőben visszaestünk. Nem nagyon, de mindenben egy kicsivel gyengébbek voltunk. Kevésbé voltunk harcosak, nem futottunk eleget, több technikai hibát vétettünk, kevesebb párharcot nyertünk, kevésbé koncentráltunk, és ezek miatt lett egy kiegyenlítettebb második negyven perc. Igazán nem éreztem akkor sem a Pakson hogy meg tudja fordítani a mérkőzést, de az első félidőhöz képest kicsit csalódás volt a második.”
UTE-PAP SE 3-8 (0-5)
Női NB II, Keleti csoport, 16. forduló
Bánka Kristóf Sportközpont
UTE: Szappanos – Kakuk (Kaszás – 58.), Kiss, Kreisz (Aszódi – 36.), Deák – Bura, Szilágyi, Tóth K., Cilingir (Gálik – 46.) – Trencsányi, Nagy
Pap: Kósa – Lesku T. (Lesku N. – 24. - Kovács – 89.), Bölömi, Szilágyi, Bai – Czégény, Radics, Erdős, Kopezda – Boros, Lesku J.
Gólszerzők: Bura (56.), Aszódi (59.), Kiss (72.) ill. Radics (12.), Boros (31., 37., 45., 82., 86.), Lesku J. (41.)
Sárga lap: Boros (37.)
Piros lap: Czégény (42.)
Az összecsapás 20 perc késéssel kezdődött, mert ellenfelünk nem érkezett meg időben.
Sajnos női csapatunk számára nem úgy folytatódott a bajnokság, ahogy azt szerettük volna, hiszen már az első félidőben ötgólos hátrányban voltak a Pap SE csapatával szemben úgy, hogy ellenfelünk a 42. perctől kezdve tíz emberrel játszott.
Bár a második játékrészt 3-3-ra hozta csapatunk rengeteg helyzetet kidolgozva, egy percig nem forgott veszélyben a vendégek győzelme. Volt egy periódus a találkozón, amikor felzárkóztunk és három gólt szerezve feljöttünk 6-3-ra. A lányokat dicséri, hogy ilyen hátrányban is mentek előre és minden megtettek a szépítésért, de így hátul nagyon kinyíltunk, és két kontrát vezetve eldöntötte ellenfelünk a három pont sorsát.
Tóth László: „Összességében azt tudom mondani, hogy az eredmény igazolja, hogy teljesen megérdemelten nyert a vendégcsapat. Egy rutinos, jó kis együttes, akik a dobogóért harcolnak az NB II-ben. Számunkra a cél továbbra is az, hogy játékosokat adjunk fel az NB I-ben szereplő csapatnak, illetve azok, akik sérülésből jönnek vissza, meccsterhelést kapjanak. Ilyen szempontból az eredmény számunkra másodlagos a bajnokságban, de természetesen, mint minden sportember, mi sem szeretünk kikapni. Kétségtelen, hogy elég fegyelmezetlenek voltunk a középpályán, főleg az első félidőben. A második játékrészben inkább egy adok-kapok alakult ki a pályán, amiből a vendégek jöttek ki jobban. Persze nézhetjük úgy is, hogy döntetlen lett a második 45 perc, és mellette még kihagytunk hat-hét nagy helyzetet. Egy picit fegyelmezettebben kell játszanunk, bárki is az ellenfél, mert attól függetlenül, hogy jön egy jobb vagy egy kevésbé jó csapat, nekünk nem szabad, hogy változzon a játékunk. Erre próbáljuk tanítani a lányainkat, több-kevesebb sikerrel. Remélem, hogy a jövőben tanulunk ezekből a hibákból, és kijavítva ezeket, eredményesebbek is tudunk lenni. ”
|