UTE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY HIVATALOS HONLAPJA
 





látogató számláló

 

SZAVAZÁS
Sikeresen zajlottak le nyári programjaink.
Véleményed szerint melyik tábor volt a legemlékezetesebb?

Nyíregyházi mentális levezető tábor
Zánkai tábor
Megyeri úti sportnapközi
Nyíregyházi edzőtábor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

HÍREINK
HÍREINK : Vasárnap bravúros győzelmet aratott női csapatunk

Vasárnap bravúros győzelmet aratott női csapatunk

A második félidőben, emberhátrányban sikerült megfordítanunk a mérkőzést


Igazi rangadó játszott vasárnap női csapatunk, hiszen hazai pályán a Bp. Honvéd együttesét fogadták. Sajnos az első félidő nem sikerült túl jól, hiszen megszerezték a vezetést a vendégek, de kapusunk, Bíró Barbara bravúrjainak, valamint Durkó Zita szenzációs szabadrúgásának köszönhetően megfordítottuk a találkozót. A mérkőzésen készült képekért kattintson IDE!

UTE-Bp. Honvéd 2-1 (0-1)
Női NB I, Alsóház, 4. forduló
Bánka Kristóf Sportközpont, 50 néző

UTE: Bíró – Szabó, Durkó, Nagy Sz., Dohány – Szennai (Kakuk – 90+1.), Vígh, Kiss (Nagy B. – 77.), Olasz – Mátyás (Popovics – 88.), Mogyorósi
Honvéd: Novotny – Gaál-Szabó, Bíró N., Govori, Siska – Seranaj, Zvara (Külös – 53.), Vachter, Molnár (Nagy S. – 66.) – Dénes, Staar
Gólszerzők: Mátyás (54.), Durkó (71.) ill. Staar (29.)
Sárga lap: Staar (60.)
Piros lap: Nagy Sz. (58.)

Pár perc csúszással kezdődött a találkozó, mert a bemelegítésnél a vendégcsapat elsőszámú kapusa bokasérülést szenvedett. Innen is mielőbbi jobbulást kívánunk neki!

Az első helyzetet csapatunk alakította ki, és egy akción belül két gólt is szerezhettünk volna. Egy szögletet követően a védők kifejelték a labdát, a 16-os vonalánál Dohány levetett azt, majd lőtt, de az egyik vendégjátékos belevetődött a labda útjába. A lepattanó Mátyás elé került, aki 12 méterről próbálkozott, ekkor azonban a kapus a gólvonal előtt védett. Innentől kezdve a Honvéd átvette az irányítást, és egy-egy kontrát leszámítva beszorítottak minket. Kapusunk, Bíró Barbara több alkalommal is bravúrt bemutatva tartotta meccsben csapatunkat. A 4. percben egy védők mögé belőtt labdára Staar csapott le, és egy az egyben vitte kapusunkra a labdát, de Bíró vetődve védett. Egy perccel később Vachter cselezett ki négy védőt, majd megindult a kapunk irányába, de a kifutó Bíró mellett 10 méterről nem találta el a kaput. A 17. percben Staar-t indították ismét egy védőink mögé belőtt labdával, de a visszafutó Olasz Laura becsúszva szerelte a csatárt. A 29. percben megszerezte a vezetést a Honvéd. Dénes egy védők mögé belőtt labdával indította Staar-t, aki két védőt lerázva a kifutó Bíró mellett a hálóba lőtt (0-1). A 32. percben ismét Bíró Barbara volt a főszereplő, és kifutva, lábbal védte Dénes lapos lövését. A 35. percben egy szabadrúgást követően jutottunk el ismét a Honvéd kapujához. Ekkor még Durkó lövése kapu fölé szállt. A 37. percben majdnem sikerült az egyenlítés. Egy kontrát követően Mátyás Noémi rázta le a védőit, majd a kifutó kapus fölött megpróbálta átemelni a labdát, de sajnos kapu mellé ment a lövés. A 40. percben még Bíró védett egy 14 méteres lövést, így egygólos vendég előnnyel vonultak a szünetre a csapatok.

A második játékrész nem is kezdődhetett volna jobban számunkra. Az 54. percben Mogyorósi nagyszerű labdával indította Mátyást, aki kicselezett két védőt, majd a kapust is, és tizenegy méterről kiegyenlített (1-1).

A gól után lendületbe jött csapatunk, és áthelyeződött a játék a vendég térfélre. Az 56. percben Szabó Ilona 18 méterről próbálkozott, de Novotny hárította a lövést. Egy perccel később egy kontra után büntetőhöz jutott a Honvéd. Egy jobboldali beadás – a játékvezető szerint – védőnk kezére pattant, így 11-es következet. Sajnos reklamálásért Nagy Szabinát kiállította a spori. A labda mögé Staar állt, de Bíró Barbara érezte az irányt, és kivédte a lapos, gyenge lövést.

A 64. percben Külüs baloldali beadására Seranaj érkezett, de a lövését blokkolták védőink. A 73. percben szabadrúgáshoz jutottunk a vendég kaputól húsz méterre. A labda mögé Durkó Zita állt, és a jobb kapufát érintve a hálóba lőtt (2-1).

Három perccel később ismét Bíró volt munkában. Egy jobboldali beadásra középen három Honvéd játékos érkezett, de kapusuknak sikerült kiöklöznie a labdát a mezőnybe. A 79. percben Mátyás kapott egy labdát a védők mögé, egy az egyben vitte rá a kapusra, de nem sikerült átemelnie fölötte. A hosszabbítás második percében egy pillanatra meghűlt a kispadunkon a vér mindenki erejében. A kapunktól 40 méterre szabadrúgáshoz jutott a vendégcsapat. Mindenki a 16-osunk vonalában helyezkedett el. Az előreívelt labda az egyik játékosunk fejéről a jobb alsó sarok irányába csúszott meg, de Bíró szenzációs bravúrral védte a fejest, így 10 emberrel is sikerült megfordítanunk a mérkőzést.

Oroszi Sándor:Kezdeném azzal, hogy egy rangadón a Honvédot megverni mindig jó (nevet – szerk.). Nem válogatunk az eszközökben. Hála Istennek sikerült a győzelem, de sajnos veszteség is ért minket, hiszen az egyik belső védőnket kiállította a játékvezető, akire szerintem minimum két mérkőzésen nem számíthatunk. Az első félidőbe kicsit idegesen, kapkodósan játszottunk. Inkább elrugdostuk a labdákat, nem birtokoltuk őket. A szünetben azt kértem a lányoktól, hogy kezdjünk el focizni, és az sem érdekel, ha kapunk belőle két-három gólt, csak kezdjünk el játszani. Úgy érzem, hogy a második játékrész még emberhátrányos helyzetben is jól működött. Ekkor lehetett azt érezni, hogy tudnak ezek a lányok focizni, ha akarnak. Külön szeretném megemlíteni, hogy kapusunk, Bíró Barbara hetek óta szenzációs formában véd. Neki is köszönhető volt ez a győzelem, de ezért raktuk a kapuba, mert tud védeni (nevet – szerk.)! Nagy szívvel játszottak a lányok, és sikerült a fordítás. Csak gratulálni tudok nekik.

 





 


 

FŐTÁMOGATÓNK:
KERÜLETÜNK
ÖNKORMÁNYZATA

Mitre

ÚJPEST FC SHOP

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

1885-2013 UTE-Minden jog fenntartva ˆ             Webdesign by TZS


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!