HÍREINK : Lejátszotta utolsó bajnoki mérkőzését U15-ös női csapatunk |
Lejátszotta utolsó bajnoki mérkőzését U15-ös női csapatunk
Idegenben a Ferencváros korosztályos együttese volt az ellenfél
A keddi napon befejeződött a szezon egyik női csapatunk számára az U15-ös leány Bp. B csoportjának bajnokságában (a másik csapat szerdán, 14 órakor lép pályára a Honvéd együttese ellen). Az utolsó mérkőzés a nagy rivális, első helyezett Ferencváros csapata ellen volt a Budapesti Spartacus Sporttelepén. Együttesünk sajnos vereséget szenvedett a több éve együtt játszó zöld-fehérek ellen, és jelen pillanatban az ötödik helyen áll három győzelemmel és hét vereséggel a bajnokságban.
Kovács Gáborral, csapatunk edzőjével a mérkőzés után készítettünk egy rövid riportot a szezonról:
„Az őszi idényhez képest a tavaszi sokkal jobban sikerült. Természetesen nagyon sokat kell még fejlődünk fizikailag és labdaügyességileg is. Bízom benne, hogy a lányok nem fogják feladni, és még ügyesebben fognak a következő szezonban lila-fehér színekben szerepelni. ”
A nagyobb felbontásét kattintson a képre!
|