HÍREINK : Ma ünnepli 61. születésnapját Sarlós András |
Ma ünnepli 61. születésnapját Sarlós András
Egykori játékosunk tizenhárom éven keresztül játszott lila-fehérben
(Sarlós András a Dinó TV-ben)
Védőnk 1953. március 24-én születetett Budapesten. Tizennégy évesen a KSI csapatában kezdett focizni, majd 1972-ben igazolt csapatunkba, ahol hátvédként 210 mérkőzésen 22 gólt szerzett. 1972 és 75 között hétszer szerepelt az utánpótlás, 1976 és 78 között négyszer a B válogatottban. Újpesti időszaka alatt ötször nyert bajnoki címet (1971–72, 1973–74, 1974–75, 1977–78, 1978–79), egyszeres második (1976-77) és egyszeres harmadik (1975-76) helyezett.
Kétszer nyert MMK-t (1975, 1982), pályára lépett az 1973-as BEK elődöntő hazai mérkőzésén a Bayern München elleni 1-1-es döntetlennel végződő találkozón 1974. április 10-én (az alábbi videóban a mérkőzés összefoglalója látható)
Pályára lépett az 1976. május 15-én lejátszott Újpest Dózsa-Ferencváros 8-3-as találkozón is.
Újpesti Dózsa–Ferencváros 8–3 (4–3)
Népstadion, 50 000 néző. Vezette: Petri
ÚJPESTI DÓZSA: Rothermel – Kellner, Dunai III, Sarlós, Tóth J. – Kolár (Zámbó, a félidőben), Nagy L., Tóth A. – Fazekas, Törőcsik, Fekete. Edző: Várhidi Pál
FERENCVÁROS: Hajdú - Martos, Bálint, Rab (Vépi, 60.), Viczkó (Juhász, 65.) – Nyilasi, Ebedli, Mucha – Pusztai, Szabó, Magyar. Edző: Dalnoki Jenő
Gólszerző: Fazekas 5., 14., 24., 64., 88. – a harmadikat tizenegyesből, Fekete 34., 50., Törőcsik 83., ill. Szabó 11., 16., Nyilasi 30.
(Sarlós András és Törőcsik András köszönti Kisznyér Sándort egy gólja alkalmából)
1997 és 98 között a Dorogi FC, 2003-ban hat mérkőzés erejéig az Újpest FC vezetőedzője volt.
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK!
|