HÍREINK : Puskás Akadémia Felcsút–UTE U21 2–3 (1–2) |
Puskás Akadémia Felcsút–UTE U21 2–3 (1–2)
Puskás Akadémia Felcsút–UTE U17 7–0 (4–0)
Az idei első bajnoki mérkőzést idegenben játszotta U21-es és U17-es csapatunk. Az ellenfél a Puskás Akadémia Felcsút korosztályos együttese volt.
Mundi Viktor tanítványai nem kezdték túl jól a találkozót. A hazai csapat ragadta magához a kezdeményezés, de a jó védekezésünknek köszönhetően nem sikerült nagy helyzetet vagy kapura lövést kialakítaniuk. A kezdeti rohamok hamarosan alábbhagytak felcsúti részről, és nemsokára át is vettük a mérkőzés irányítását. A 17. percben Bősz Levente egy rövid felszabadítást követően védett egy kapásból visszalőtt labdát. Az eset után szinte azonnal meg is szereztük a vezetést. Szalánszkit buktatták a 16-os területén belül. A játékvezető jogosan 11-est ítélt. A labda mögé Tóth Patrik állt, és magabiztosan a jobb alsó sarokba rúgta azt (0-1).
Kettő perccel később Szalánszki lövésébe ért bele a blokkolni igyekező védő, a lábán felpattanó labda becsapta a hazai hálóőrt, és centikkel a felső léc mögött esett le a labda. A 33. percben Tóth Jeremy 14 méteres lövése kerülte el a kaput. A 35. percben egy kapusunk és a védője nem értették meg egymást, ezt használta ki Berki, aki lecsapott a labdára, és szinte az üres kapu kellett csak lőnie (1-1). Nem sokáig örülgettek a hazai szurkolók, hiszen négy perccel később megint csapatunk jutott vezetéshez. Wild szabadrúgása az egyik védő fején megcsúszott, így lett jó Tóth Barnának, aki háttal a kapunak fejjel a hosszú fejelt (1-2). Az első félidő lefújása előtt Keglovics előtt adódott lehetőség. Egy az egyben vitte a kapusra a labdát, de kicsit kapkodott, és a kivetődő kapusba lőtte a labdát, így az első játékrész után 2-1-es vezetéssel mehettünk pihenőre.
A második félidőt is jobban kezdte csapatunk, több nagy helyzetet is sikerült kidolgoznunk, de egyenlőre még nem sikerült gólra váltanunk azokat. Ahogy az lenni szokott, az ellenfél szinte az első támadásából gólt szerzett. Egy rossz felszabadítást követően Hahn 24 méterről elemi erővel kilőtte a jobb felső sarkot (2-2). A 62. percben Hammer révén újra nálunk lehetett volna az előny, de játékosunk nyolc méterről hasba lőtte a hazai kapust. Szinte a középkezdésből sikerült újra vezetést szereznünk. Keglovics harcolt meg a labdáért. A baloldalon felfutó Tóth Patriknak passzolt, aki egy cselt követően magabiztosan kilőtte a jobb alsó sarkot (2-3) A hátralevő időben inkább a Felcsút birtokolta a labdát, de vagy Bősz Levente vagy a védőink útját állták a labdának.
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy az utolsó közel 10 percet emberhátrányban játszottuk, mert egy szerelés után védőnk, Molnár Sándor megsérült, és mivel nem volt több cserénk, így emberhátrányban fejeztük be a találkozót.
Innen is jobbulást kívánunk játékosunknak!
Puskás Akadémia Felcsút–UTE U21 2–3 (1–2)
2014. március 1., 100 néző
Felcsút, Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, Sporttelep
Puskás Akadémia Felcsút: Papp – Spandler, Tóth B. (Szelei - 64.), Belényesi, Berki – Vallejos (Ilés - 75.), Oldal, Király, Tóth L. – Baksa (Majzik - 46.), Hahn
UTE U21: Bősz – Wild, Kékesi, Molnár, Baranyai – Tóth J., Hammer – Keglovics (Marques - 83.), Tóth P., Szalánszki (Sallói - 69.)– Tóth B. (Mamadou - 73.)
Gólszerzők: Berki (35.), Hahn (57.) ill. Tóth P. (18., 59.), Tóth B. (39.)
Sárga Lap: Tóth J. (31.), Király (49.), Tóth B. (53.), Hammer (61.), Berki (90+4.)
Mundi Viktor: "Először is gratulálok a csapatnak, ez egy szenzációs idénykezdés volt. Az első félidőben teljesen megérdemelten vezettünk, játékba, helyzetek arányába, stabilitásban is az ellenfelünk fölé nőttünk. A második félidő kicsit nyögve-nyelős volt, elfáradta a csapat. Ennek ellenére a szívük a helyén volt, az utolsó leheletükig küzdöttek, és nemhogy megtartani tudtuk az eredményt, de a második félidőben is voltak lehetőségeink. Sajnos kicsit beárnyékolja az örömünket Molnár Sanyi sérülés. Nagyon remélem, hogy nem lesz komolyabb probléma, és hamarosan újra lila-fehér mezben láthatjuk játszani."
Sajnos U17-es csapatunknak nem sikerült jól a bemutatkozás a tavaszi idényben, hiszen nagyarányú vereséget szenvedtek ellenfelüktől.
Puskás Akadémia Felcsút–UTE U17 7–0 (4–0)
2014. március 1., 70 néző
Felcsút, Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, Sporttelep
Puskás Akadémia Felcsút: Boros – Óvári, De Oliveira, László, Tajti – Mezőssy (Csákó - 69.), Kertai (Radó - 52.), Sallai, Gőbölös – Csonka, Erdei (Szabó - 64.)
UTE U17: Molnár – Madarász, Koval, Nyilas, Drengubák – Széplaki, Bogdán – Gere, Murka, Holló – Gögitz
Gólszerzők: Mezőssy (14., 35.), Csonka (38.), Sallai (42., 84.), Tatji (51.), Szabó (72.),
Sárga lap: Sallai (64.) ill. Széplaki (28.)
Piros lap: Óvári (58.)
Füle Antal: "Nagyon csalódott vagyok. Természetesen ennél szebb kezdést vártam a csapattól egy jó felkészülés után. Igaz, hogy volt néhány játékosom, aki sérülés vagy betegség miatt nem tudott ma pályára lépni, de ez nem magyarázza a mai teljesítményt. A mérkőzésen sajnos nem láttam viszont azokat az elemeket, amiket az edzésen gyakoroltunk. Úgy érzem, hogy mezőnyben nem játszottunk alárendelt szerepet, főleg az első félidőben voltak lehetőségeink, de a második játékrészre a játékosok lélekben feladták a mérkőzést. Ennek sajnos ez lett az eredménye, hogy beleszaladtunk egy ilyen súlyos vereségbe. Bízom benne, hogy jövő héten hazai környezetben sikerül javítanunk. "
|