UTE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY HIVATALOS HONLAPJA
 





látogató számláló

 

SZAVAZÁS
Sikeresen zajlottak le nyári programjaink.
Véleményed szerint melyik tábor volt a legemlékezetesebb?

Nyíregyházi mentális levezető tábor
Zánkai tábor
Megyeri úti sportnapközi
Nyíregyházi edzőtábor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

HÍREINK
HÍREINK : Nyolc évvel ezelőtt hunyt el Bene Ferenc

Nyolc évvel ezelőtt hunyt el Bene Ferenc

Nyolcszoros bajnok, ötszörös gólkirály, az 1971-ben Aranylabda-szavazáson a tizedik helyen végzett

Bene Ferenc sírja


Bene Ferenc 1944. december 17-én született Balatonújlakon. Pályafutását a Marcali csapatában kezdte, onnan Kaposvárra került. 1961-től játszott az Újpesti Dózsában, Még ez év augusztusában bemutatkozhatott a felnőtt csapatban, a Racing Paris elleni nemzetközi mérkőzésen. Néhány héttel később az NBI-ben is góllal debütált. Lila-fehér színekben 418 bajnoki mérkőzésen szerepelt, 303 gólt szerzett. Ötször lett magyar gólkirály (1962-63, 1969, 1971-72, 1972-73, 1974-75), nyolcszor nyert magyar bajnoki címet (1969, 1970 tavasz, 1970-71, 1971-72, 1972-73, 1973-74, 1974-75, 1977-78), háromszor Magyar Kupát (1969, 1970 tavasz, 1974-75) és egy alkalommal Vásárvárosok kupa-ezüstérmet (1969).

Az 1952-ben győztes magyar Aranycsapat négy meccsen négy győzelmet, és 18-1-es gólkülönbséget produkált. 12 évvel később, 1964-ben a tokiói olimpián aranyérmes együttesünk büszkesége, Bene Ferenc pedig öt találkozón 12 gólt vágott - Marokkónak hatot, Egyiptomnak négyet -, s ezt a teljesítményt azóta sem tudta felülmúlni senki sem. A csehszlovákok elleni döntőben is ő juttatta vezetéshez Magyarországot. Még ebben az évben az Európa-bajnoki bronzérmes válogatott tagja is volt.

Bene Ferenc

1969-ben az év legjobb magyar labdarúgójának választották, rá két évre az Aranylabda-szavazáson holtversenyben a tizedik lett, 1972-ben meghívták az Európa-válogatottba. 1974-ben BEK-elődöntőt játszott a Bayern München ellen. 1975-ben a nyolcaddöntőben a Benfica ellen egy szenzációs gólt szerzett: a kapus kézből kirúgás előtt hosszan kidobta a labdát maga elé, erre ő zseniális helyzetfelismeréssel elpöckölte a labdát, amely a hálóban kötött ki. Ezt az akkori kupaforduló legszebb góljának választották Nyugat Európában.

1962 és 1979 között 76-szor szerepelt a válogatottban, 36 gólt lőtt. 1981-ben a finn Seinäjoki csapatához szerződött, egy év légióskodás után végül a Volánban majd a Soroksárban - negyvenévesen - fejezte be rendkívül sikeres pályafutását. Minden mérkőzését egybevéve 1473 mérkőzésen 1390 gólt lőtt!

Sajnos edzőként már nem tudta megismételni a korábbi sikereit. 1984 és 1991 között az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatát irányította, utána egy évet ülhetett mindössze az Újpest felnőtt csapatának kispadján. Később Dunai Antal pályaedzője lett az olimpiai válogatottnál, így igen komoly szerepe volt abban, hogy a magyar csapat 1996-ban - huszonnégy év után - kijusson az ötkarikás játékokra. Később a standfoci-válogatott vezetője lett.

Bene Ferenc - Szusza Ferenc után a második labdarúgóként - 2005. szeptember 4-én Újpest díszpolgára lett. Sírja a Megyeri úti temetőben található meg.

Nyugodjon békében!

 





 


 

FŐTÁMOGATÓNK:
KERÜLETÜNK
ÖNKORMÁNYZATA

Mitre

ÚJPEST FC SHOP

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

1885-2013 UTE-Minden jog fenntartva ˆ             Webdesign by TZS


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!