HÍREINK : Három évvel ezelőtt hunyt el Solymosi Ernő |
Három évvel ezelőtt hunyt el Solymosi Ernő
„Pixi” 12 évesen kezdte futballkarrierjét a Diósgyőr együttesében.1961 nyarán tette át székhelyét a fővárosba, miután a Diósgyőr kiesett az élvonalból. A védő már aláírt a Ferencvároshoz, ám a korabeli beszámolók szerint az átigazolást nem engedélyezték. Az Újpest vezetői pedig dörzsölhették tenyerüket: remek hátvédet szerződtettek csapatukba. Egy remek bekket, akit ha kellett, a csatársorba is be lehetett vetni, ahogy azt Kalocsay Géza mester tette meg az Újpest KEK-meccsén 1961. szeptember 27-én.
A lilák a máltai Floriana ellen parádés játékkal, 10-2-re nyertek, az új fiú, Solymosi egymaga négyszer keserítette el Alamango Joseph kapuvédőt. Talán mondani sem kell, ez az összecsapás a lilák történetének legnagyobb különbségű győzelme a nemzetközi porondon.
Az Újpest végül az elődöntőig menetelt a sorozatban, ahol a címvédő Fiorentina búcsúztatta az együttest.
A Vásárvárosok Kupájában viszont már a döntőig menetelt a csapat az 1968-69-es szezonban. Solymosi pedig ezúttal higgadtan értékesített tizenegyeseivel vált főszereplővé, az Arisznak, a Legia Varsónak és a Leedsnek is bevágta a büntetőt, a gárda sajnos 6:2-es összesítéssel kikapott a döntőben a Newcastle csapatától.
A visszaemlékezések szerint Solymosi megbízható ítéletvégrehajtónak bizonyult, és gondoljunk csak bele, egy olyan csapatban vállalt tizenegyeseket, ahol egy Göröcs és egy Bene kergette vele egy pályán a labdát. Távoli bombáitól pedig egyenesen rettegtek a kapusok.
1961 és 1971 között 232 bajnokin 64 gólt szerzett, 1969-től zsinórban háromszor lett bajnok a csapattal, amellyel 1962-ben KEK-elődöntőt, 1969-ben pedig VVK-döntőt játszott.
1960. november 13-án szerepelt először a nemzeti együttesben, ezt a fellépését még 37 követte. A válogatott tagjaként 1960-ban bronzérmet szerzett a római olimpián, válogatott mezben hét gólt lőtt. Olykor előfordult, hogy a kőkemény bekk összekapott az ellenfelekkel. A chilei vb előtt a csapat Uruguay ellen lépett pályára, Solymosi gólt lőtt, majd csúnyán összeveszett José Sasiával, az ellenfél játékosával. Szepesi György visszaemlékezései szerint az április visszavágón Bozsik kezdeményezésére a két játékos a pálya közepén kezet fogott és összeölelkezett egymással.
1962-ben a chilei világbajnokságon ötödik helyezést ért el a válogatottal, Solymosi a szép emlékű bolgárok elleni meccsen is betalált, ő szerezte a csapat negyedik gólját a 6:1-el záruló találkozón.
- Életem meccsét a világbajnokságon játszottam Anglia ellen, nagyszerűen fociztunk egy olyan együttessel szemben, amely négy év múlva világbajnok lett - mondta a 70-es években Solymosi.
1962-ben az Aranylabda-szavazáson is feltűnik a neve: a jobbfedezet a 19. helyen végzett a később a díjat elnyerő Alberttel holtversenyben. 1964-ben a spanyolországi Európa-bajnokságon a bronzérmes csapat tagja volt.
A legendás hátvéd igazi közönségkedvenc volt a Megyeri úton. A hátvéd a Pécsi Dózsa játékosaként fejezte be pályafutását 1972-ben.
Solymosi Ernő 71 évet élt, nyugodjék békében.
|