HÍREINK : Erős Ronald:csapatkapitányi karszalagról,válogatott szerepléséről és céljairól.. |
Erős Ronald:csapatkapitányi karszalagról,válogatott szerepléséről és céljairól..
Tavalyi ifistánk,Erős Ronald lett az Újpest FC B csapatkapitánya,így tavasszal ő viselheti azt a bizonyos karszalagot.
Roninak ez már ismerős feladat,hiszen az U19-es korosztályt is ő vezette tavaly,viszont idén már mindenképpen új feladatok és megpróbáltatások várnak rá.Játékosunk az ujpestfc.hu-nak beszélt érzéseiről,élményeiről,terveiről.
– A felkészülés során neveztek ki az Újpest FC B csapatkapitányának. Mit jelent számodra a karszalag?
– Óriási megtiszteltetés ez, hiszen bármilyen csapatnak a csapatkapitányi karszalagját megkapni hatalmas dolog. Örülök, hogy ezt kevesebb, mint fél év alatt sikerült elérnem. Köszönöm a bizalmat Víg Péternek, azért dolgozom tavasszal is, hogy bizonyítsam, rászolgáltam a lehetőségre.
– A Csákvár elleni felkészülési mérkőzésen bemutatkoztál az U21-es válogatottban is. Hogyan emlékszel vissza a válogatott összetartására?
– Két napot töltöttem a Telki edzőtáborban, egy edzésen és egy mérkőzésen vettem részt. Nagyon boldog voltam, hiszen „csak” biztonsági tartalékként voltam meghívva, de sérülések miatt végül lehetőséghez jutottam. Azt hiszem, akármilyen korosztályról van szó, minden labdarúgónak az a célja, hogy hazája címeres mezében játsszon. Büszke vagyok arra, hogy ez – igaz, hogy egyelőre csak felkészülési meccsen – nekem is megadatott.
– Hogy érzed, lesz esélyed bekerülni a szűkebb keretbe is?
– Ezt nehéz megmondani, de bízom benne, hogy igen. Több olyan futballista is játszik a posztomon, aki már az NB I-ben is bemutatkozott, ők értelemszerűen előnyt élveznek, de remélem, hogy kapok még meghívót én is.
– Itthon az Orosháza ellen győzelemmel kezdte az évet az Újpest FC B, Szolnokon azonban kikapott a csapat. Milyenek voltak belülről a meccsek?
– Az Orosháza ellen többen is visszajátszottak az első csapatból, végig kézben is tartottuk a mérkőzést. Sok helyzetünk volt, úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk akkor. Szolnokon visszajátszók nélkül álltunk fel, nehéz meccs volt, persze nem emiatt. Keményen harcolt mindkét csapat, sok volt a párharc, a hazaiak pedig ívelgetésekkel próbáltak nyomást gyakorolni a védelmünkre, ám – két hibát leszámítva – jól tartottuk magunkat, de ez éppen elég volt nekik a győzelemhez. Az első gólt szöglet után, a másodikat egy figyelmetlenségből kaptuk, viszont a második félidőre feljavult a támadójátékunk. Gólt is sikerült szereznem, ez volt a bajnokságban a második, de ennek igazából akkor örültem volna, ha három ponttal térhettünk volna vissza Újpestre.
– Hazai pályán általában remekül szerepel a csapat, idegenben azonban még csak egyszer sikerült pontot szerezni, ez miért lehet?
– Ez jó kérdés. Szerintem hazai környezetben sokkal felszabadultabban játszunk, ráadásul remek minőségű pályán, ez idegenben sajnos ritkán van így. Az ellenfeleinken hatalmas eredménykényszer van, mert mindenki azért küzd, hogy ott legyen a tizenhat csapatos NB II-ben, vagy feljusson az élvonalba, így inkább az eredményre törekedő erőfocit részesíti előnyben, nincs könnyű dolgunk senki ellen.
– Nektek nehéz úgy játszani, hogy tudjátok, nyártól mindenképpen az NB III-ban szerepel a csapat?
– Nem, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy Újpest-mez van rajtunk minden meccsen. Ezért úgy kell hozzáállni a kezdő sípszó előtt, hogy bárki is az ellenfél, elvárható tőlünk a győzelem. Az előbb mondtam, hogy a legtöbb csapat mekkora eredménykényszerben futballozik a bennmaradás, vagy a feljutás miatt. Nálunk ez nincs meg, így nyugodtan játszhatjuk a saját játékunkat, ezzel kell megpróbálni hozni a pontokat.
– Gyakran már az első kerettel edzel. Mennyiben mások az ottani foglalkozások?
– Olyan hatalmas különbség nincs. A tempó gyorsabb, fejben gyorsabban kell dönteni, mert kész játékosok vesznek körbe, sok élvonalbeli meccsel a hátuk mögött. Profi mentalitású labdarúgók alkotják az első keretet, könnyű közöttük felvenni a ritmust. Az én hozzáállásom mindkét keretnél ugyanolyan, akármelyik csapatnál számítanak rám, mindegyik edzésen kihozom magamból a maximumot.
– Hogy érzed, mire lehet képes a második csapat tavasszal?
– Felszabadultan kell játszanunk, bizonyítanunk kell, hogy Újpesten a helyünk, és természetesen úgy kell nekiindulni a meccseknek, hogy a három pont megszerzése a cél. Hogy ez mire lesz elég, az hamarosan kiderül. Szeretnénk felvállalni a támadófutballt, ezt kockázat nélkül meg is tehetjük, hiszen – ahogyan beszéltünk róla – úgysem maradhatunk bent az NB II-ben.
– Az NB II-ben rajtad van a karszalag, edzettél már többször az első kerettel, a következő lépcsőfok az NB I-es bemutatkozás lenne. Ez sikerülhet tavasszal?
– Bízom benne, ezért edzek keményen nap mint nap. Ebben a pillanatban nem tudjuk, hogy ki lesz a vezetőedzője az első csapatnak, de remélem, számít majd rám az edzéseken, ahol bizonyítani tudom neki, hogy kipróbálhat az első osztályban is.
|