Edzésekre kezdtem járni,megismertem a csapattársaimat  és komolyabban beletáttam,hogy miről is szól ez a sport. Trakperger Árpi bácsi a szárnyai alá vett és segített mindenben,jó baráti viszony alakult ki köztünk. Teltek az évek és annyira megszerettem a focit,hogy már nem is érdekelt más:a suliba is labdával mentem,suli után futás edzésre,ezt csináltam minden nap. Miután kezdtem felnőni,komolyabbak lettek a bajnokságok és magasabbak az elvárások. Saját magammal szemben is,hiszen híres focista akartam lenni. 15-16 éves lehettem,amikor végleg eldőlt,hogy ez lesz az én pályám. Jó csapatunk volt és óriási megtiszteltetés volt,hogy csapatkapitánynak választottak a társaim és az edzőm is egyaránt. Jöttek az ifi bajnokságok,ahol az Újpest nevéhez méltóan szerepeltünk:nyertük a meccseket, amikhez természetesen kellettek olyan edzők,mint Barnás József,Aczél Zoltán, Mundi Viktor, Urbányi István. Ezután egy még nagyobb megtiszteltetésben lehetett részem,hiszen a korosztályos válogatott csapatkapitánya is lehettem,ami minden focista álma. Itt egy újabb nagy lépés következett, 16. életévem kezdetén az Újpest első csapatába kaptam meghívást,ami óriási feladat volt, hiszen az egy bajnokesélyes csapat volt. Meg kellett felelnem az elvárásoknak és bizonyítanom,hogy itt a helyem. A Mészöly Géza és Valere Billen vezette csapatban helyet kapott Kovács Zoltán, Tóth Norbert, Erős Károly, Tisza Tibor, Böjte Attila, Vanczák Vilmos és még sok nagy játékos, akik között felemelő érzés volt edzeni és mérkőzést játszani. Az első NBI-es meccsem a Vasas pályán volt, 16 éves fejjel nem tudtam teljesen felfogni ami történik velem. 3:2-re megnyertük a találkozót és a meccs utáni ünneplés a szurkolókkal örök emlék marad nekem. Utána Víg Péter és Szlezák Zoltán kezei alá kerültem az NBIII-as illetve NBII-es keretben. Szép éveket töltöttem el egy remek csapat kapitányaként,több szezont húztunk le együtt. Ekkor következett egy nagy változás:23 éves koromban egy nagy döntés elé kerültem. Kellett gondolnom a jövőmre mind szakmailag, mind magánéleti és egzisztenciális téren egyaránt. Újpesten nem éreztem a bizalmat, más felé ment a klub mint amiben én felnőttem itt. Nagyon nehéz volt,de szakítanom kellett a nevelő egyesületemmel és Kazincbarcikára kerültem az NBII-es bajnokságba. Felemás érzésekkel mentem, de bíztam magamban,hogy meg tudom mutatni:kár volt lemondani rólam. Nagyon jól éreztem magam itt, fiatal, motivált csapatba kerültem, ahol komoly célok vannak. Kiprich József lett az edzőm és a mai napig nagyon jó a kapcsolatunk. Fontos esemény volt,amikor jött az Újpest elleni Magyar Kupa találkozó. Sikerrel vettük az akadályt. Ez egyrészt nagy elégtétel volt nekem a klubbal szemben, viszont szomorú voltam,mert egy Újpest a kupáért és a bajnokságért harcoljon, ne pedig vergődjön. A meccs után életem egyik legszebb élményét okozták nekem az Újpest szurkolók. Amikor odahívtak magukhoz, vastapssal köszöntöttek és tudatták:várnak vissza!

Nem állt meg az élet Újpest után, nagyon jól érzem magam Kazincbarcikán. Itt minden adott,hogy jó játékos legyen valaki. Sokat járok haza a családomhoz Újpestre és mindig nagy örömmel fogok hazajönni ide.”