UTE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY HIVATALOS HONLAPJA
 





látogató számláló

 

SZAVAZÁS
Sikeresen zajlottak le nyári programjaink.
Véleményed szerint melyik tábor volt a legemlékezetesebb?

Nyíregyházi mentális levezető tábor
Zánkai tábor
Megyeri úti sportnapközi
Nyíregyházi edzőtábor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

HÍREINK
HÍREINK : Két korosztály legjobbjai Telkiben

Két korosztály legjobbjai Telkiben

Csütörtöktől a 13 évesek, vasárnaptól a 14 évesek foglalják el az MLSZ telki edzőcentrumát.
Az MLSZ szakmai irányítói, szövetségi edzői, illetve megyei koordinátorok és szakmai igazgatók egy hét alatt két korosztály legjobb futballistái közül választják ki azokat a labdarúgókat, akik a jövőben fontos szerepet tölthetnek be az utánpótlás-válogatottakban.
Csütörtökön az ország négy régiójának 22-22 legtehetségesebb 13 éves játékosa, vagyis összesen 88 labdarúgó kezdi meg az edzőtáborozást Telkiben.


A 13 évesek után vasárnap az egy évvel idősebbek foglalják el Telkit egy hasonló kiválasztó tábor erejéig, majd a szakmai stáb által összeállított együttes jövő hét végén, Nyíregyházán vesz részt a Jonatán Kupán, ahol nemzetközi mezőnyben mérethetik meg magukat a fiatalok.A háromnapos kiválasztó alatt a régiók csapatai megmérkőznek egymással, s a szakmai vezetés az edzéseken és meccseken gyűjtött tapasztalatok alapján választja ki a korosztály 22-22 fős "A", illetve "B" keretét, vagyis a jövő korosztályos válogatottjának magját.
- A futballistákat minden nap végén teljesítményük alapján értékeljük, és az edzőtábor végén ezen tapasztalatok alapján választjuk ki a két keretet. A futballisták a három nap alatt nemcsak gyakorlati felkészítésen vesznek részt, hanem elméleti oktatásban is, valamint pszichológiai, humánbiológiai, élettani és testalkati felmérésen is átesnek - mondta az mlsz.hu-nak Kiss Baranyi Sándor, egyesületi programvezető, a két rendezvény táborvezetője.

 

 





 


 

FŐTÁMOGATÓNK:
KERÜLETÜNK
ÖNKORMÁNYZATA

Mitre

ÚJPEST FC SHOP

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

1885-2013 UTE-Minden jog fenntartva ˆ             Webdesign by TZS


Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA