UTE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY HIVATALOS HONLAPJA
 





látogató számláló

 

SZAVAZÁS
Sikeresen zajlottak le nyári programjaink.
Véleményed szerint melyik tábor volt a legemlékezetesebb?

Nyíregyházi mentális levezető tábor
Zánkai tábor
Megyeri úti sportnapközi
Nyíregyházi edzőtábor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

HÍREINK
HÍREINK : Döntetlent játszott U18-as válogatottunk Ausztriával

Döntetlent játszott U18-as válogatottunk Ausztriával

Utánpótlás játékosunk, Sallói Dániel egy félidő alatt egy gólpasszig jutott


U18-as válogatottunk 3-3-as döntetlent játszott Sopronban a korábban Eb-, és vb-döntőben is szereplő osztrákok ellen.

Magyarország-Ausztria 3-3 (1-1) Magyarország: Ordasi Gergő (Ivancsics Alex, 46.) – Gazdag Dániel, Kecskés Ákos, Nagy Ádám (Jancsó András, 46.), Spandler Csaba – Murai Márk (Hirschler Bence, 72.) Szántó Tamás (Koszta Márk, 84.), Rácz Barnabás (Németh Erik, 84.) – Tóth Martin (Sejben Viktor, 59.), Balogh Norbert (Csicsek Levente, 59.), Zsótér Donát (Sallói Dániel, 46.)

Az első félidő jobbára – a helyzeteket tekintve – kiegyenlített játékot hozott, amelyet az Eb-, és vb-résztvevő vendégek kezdtek jobban, eleinte sikerült érvényre juttatniuk az agresszív letámadáson alapuló játékukat. Pisont István együttese fokozatosan jött bele a játékba, és az első félidő utolsó tíz perce már egyértelműen a miénk volt.

A 20. percben egy osztrák labdaszerzés után Ordasi Gergő szabálytalankodott a büntetőterületen belül, a megítélt tizenegyest Adrian Grbic magabiztosan lőtte a bal alsó sarokba (0-1). A magyar csapat azonnal egy veszélyes lövéssel válaszolt, majd a 24. percben Zsótér Donát nagyszerűen érkezett egy bal oldali beadásra, lövése a kapufa érintése után végiggurult a gólvonalon, majd mentettek az osztrák védők.

A 30. percben aztán már magyar gólnak tapsolhatott a mintegy kétszáz fős publikum, amikor Balogh Norbert ugratta ki a nagyszerűen beinduló Zsótért, ő a jobb összekötő helyén rávezette a kapusra a labdát, és 8 méterről a kapu bal alsó sarkába bombázott (1-1).

A második félidő első szakaszában Spandler Csaba 15 méteres lövése jelentette a legnagyobb veszélyt, míg a csereként beállt Ivancsics Alexnek kétszer egymás után kellett lábbal hárítania egy osztrák kontra végén.

A hajrához közeledve felpörögtek az események: előbb egy szerencsés, majd egy kidolgozott vendéggól esett. Előbb Daniel Maier beadása lecsúszott, de így lett jó az osztrákoknak, a labda ugyanis a hálóban kötött ki (1-2). A mieink fel sem ocsúdhattak, s egy perccel később egy újabb gyors ellenakció után Maier talált a kapuba (1-3).

A magyar csapat azonnal válaszolt: Sallói Dániel baloldali beadásra a nem sokkal korábban csereként beállt Csicsek Levente érkezett, megelőzte a védőjét, és a kapu közepébe bombázott (2-3). A 80. percben Rácz Barnabás nagyszerű labdát adott sarokkal, az egyedül kilépő Csicsek pedig 12 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (3-3). A 88. percben meccslabdánk volt, egy sokpasszos, kombinatív támadás végén Németh Erik már csak a kapussal állt szemben, de kivárt egy ütemet, és így egy visszaérő védő belelépett a lövésébe.

A második félidő pörgős, jó iramú játékot hozott, a magyar válogatott támadó szellemben futballozott, szép akciókat vezetett, de a jól kontrázó osztrákok kétgólos előnyét csak kiegyenlíteni sikerült, maradt a 3-3 a lefújásig.

- Elégedett vagyok a csapat játékával, a meccs jól szolgálta felkészülésünket az Eb-selejtezőkre, és ismét ki tudtunk próbálni új játékosokat is - mondta a mérkőzés után Pisont István. - Az első félidőben a legnagyobb hibát az osztrák gólnál vétettük, olyan szituációt követően kapott büntetőt az ellenfél, amire külön készültünk, hiszen tudtuk, hogy a vendégek már a saját térfelünkön letámadnak majd bennünket. Sokat voltunk hátrányban, ez lelkileg nem volt könnyű, de ezzel együtt játszani tudtuk a saját játékunkat, labdákat szereztünk, és ha a végjátékban pontosabbak vagyunk, még több gólt is lőhettünk volna. El kell azonban ismerni, hogy az osztrákoknak is voltak nagy helyzeteik, így a döntetlen reális eredménynek mondható.

(forrás: mlsz.hu)

 





 


 

FŐTÁMOGATÓNK:
KERÜLETÜNK
ÖNKORMÁNYZATA

Mitre

ÚJPEST FC SHOP

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

1885-2013 UTE-Minden jog fenntartva ˆ             Webdesign by TZS


Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123