UTE UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ SZAKOSZTÁLY HIVATALOS HONLAPJA
 





látogató számláló

 

SZAVAZÁS
Sikeresen zajlottak le nyári programjaink.
Véleményed szerint melyik tábor volt a legemlékezetesebb?

Nyíregyházi mentális levezető tábor
Zánkai tábor
Megyeri úti sportnapközi
Nyíregyházi edzőtábor
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

 

HÍREINK
HÍREINK : Hat pontot szerzett két kiemelt korosztályos csapatunk

Hat pontot szerzett két kiemelt korosztályos csapatunk

U21- es és U17-es együttesünk is hazai pályán győzte le a Bozsik Akadémia Nyíregyházát


A múlt heti idegenbeli mérkőzések után ismét hazai környezetben léptek pályára Mundi Viktor és Füle Antal tanítványai. Az ellenfél ezúttal a Bozsik Akadémia Nyíregyháza csapatai voltak. U17-es együttesünk 0-0-s félidőt követően Murka Benedek két góljával győzött. U21-es csapatunk az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a másodikban négy gólt szerezve magabiztosan nyerte meg a találkozót. A további szombati eredménnyel később jelentkezünk.

UTE U17-Bozsik Akadémia Nyíregyháza 2-1 (0-0)
26. forduló
Bánka Kristóf Sportközpont, füves pálya, 50 néző

UTE: Kormos – Ferkel, Madarász, Nyilas, Drengubák – Gere, Skripek, Tóth L. (Széplaki – 75.), Murka – Koval (Bogdán – 69.), Nagy (Jencsik – 46.)
Nyíregyháza: Hajzer – Sárga (Vidoven – 64.), Csuka, Lipcsei, Hudák – Bódis, Ács, Kovács (Petruska – 79.), Hajdu (Hegyesi – 79.) – Lipták (Bereczki – 64.), Hornyák
Gólszerzők: Murka (61., 79.) ill. Hornyák (83.)
Sárga lap: Ács (63.)

Kicsit álmosan kezdődött a mérkőzés mindkét csapat számára, és sajnos a vendég Nyíregyháza ébredt előbb. A 4. percben egy vendég szögletet követően Lipcsei fejelhetett kilenc méterről kapura. Egyik védőnk elhajolt a labda elől, ezzel becsapva Kormost, de a labda a kapu mellé ment. Négy perccel később egy rossz hazaadást követően ismét Lipcsei csapott le a labdára, majd hét méterről lőtt, de kapusunk, Kormos hatalmas bravúrral, lábbal védte a lapos lövést. Hat perccel később Hornyák lőtt egy szabadrúgást 30 méterről kapura, Lipcsei fejjel megpróbálta kapu felé irányítani, de a labda ezúttal is mellé ment. A 18. percben Ács próbálkozott 22 méterről, de kapusunk biztosan fogta a lövést. A 23. percben átvettük a mérkőzés irányítását. Koval egy 40 méteres passzal indította Murkát, aki betört a 16-os területén belülre, de a vele visszafutó védő szerelni tudta. Kettő perccel később Skripek 25 méteres lövése ment éppen hogy kapu fölé. A 28. percben Gere erőszakosságának köszönhetőn megszereztünk egy előrevágott labdát. Játékosunk cselezett egyet majd 14 méterről lőtt, de lövése centikkel a kapufa mellett ment ki. Egy perccel később Tóth baloldali szögletét Koval fejelte a felsőlécre. Az első félidő lefújása előtt még Lipták próbálkozott egy távoli lövéssel, de a labda célt tévesztett, így 0-0-ás döntetlennel mentek a csapatok a szünetre.

A második félidőben tovább gyűrték egymást a csapatok és próbálták egymás hibáit kihasználva eldönteni a mérkőzést. Ebből az adok kapokból mi jöttünk ki jobban. A 61. percben egy bedobást követően Nyilas indította egy védők mögé belőtt labdával Murkát, aki levetette azt, majd nagy erővel 8 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0). A gól után is támadásban maradtunk, aminek a 79. percben lett meg újra az eredménye. Egy eladott labdát Gere vett le a középpályán. Átemelte a nyíregyházi védő fölött, majd elindult a kapu irányába. Indította a mellette felfutó Murkát, aki szintén nyolc méterről ismét kilőtte a hosszú alsó sarkot (2-0). A hajrában még Hornyák révén sikerült szépítenie a Bozsik Akadémiának, ám az állás már nem változott, így csapatunk újabb győzelemnek örülhetett.

Füle Antal: „Az első félidőben nagyon pontatlanul játszottunk, nem sikerültek a befejezések. A második játékrészben már jobban ment a játék, és a lehetőségeinkből kettőt kihasználtunk, így sikerült megnyernünk a mérkőzést. A találkozó végén még kaptunk egy elkerülhető gólt, de úgy érzem megérdemelt győzelmet arattunk.

 

UTE U21-Bozsik Akadémia Nyíregyháza 6-2 (2-2)
26. forduló
Szusza Ferenc Stadion, felsőfüves pálya, 50 néző

UTE: Bősz – Wild, Kékesi, Hammer, Baranyai (Szlezák – 68.) – Tóth J. (Keglovics – 46.), Ádám – Szalánszki (Patkós – 78.), Tóth P., Sallói  – Tóth B.
Nyíregyháza: Félegyházi – Kristófi, Tudja, Bekő, Gál – Szathmári (Bagi – 29.), Baksa, Kalydy, Gégény – Klepács (Szatke – 57.), Oscváth (Rácz – 64.)
Gólszerzők: Tóth B. (18., 83.), Sallói (45.), Wild (50.), Kékesi (56.), Keglovics (77.) ill. Gégény (6.), Bagi (32.)
Sárga lap: Tóth B. (38.) ill. Gégény (37.), Benkő (52.)

Az első félidő sajnos a vendégek számára kezdődött jobban, hiszen már a hatodik percben Gégény révén megszerezték a vezetést (0-1). Csapatunk ezúttal is megmutatta erejét, és kicsit több mint tíz perc múlva Tóth Barna révén kiegyenlítettünk (1-1). A mérkőzés nagy iramban haladt tovább, és megint a Bozsik Akadémia örülhetett, hiszen a 32. percben újra náluk volt az előny Bagi révén (1-2). Az utóbbi időben folyamatosan nagyon jó formában játszó szélsőnk, Sallói Dániel viszont a szünet előtt újra nyílttá tette a mérkőzést, és második alkalommal is sikerült egyenlítenünk (2-2).

A fordulás után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltunk, és a találkozón először megszereztük a vezetést. Az 50. percben Tóth Patrik jobboldali beadását csapatkapitányunk, Wild Tamás a baloldalon érkezve négy méterről a hálóba lőtte (3-2). A bekapott gól kicsit megtörte a vendégeket, és innentől kezdve egy-egy kontrát leszámítva csapatunk dominálta a mérkőzést. Három perccel később Tóth Patrik 18 méteres szabadrúgása centikkel a felső léc fölött szállt ki. Az 56. percben Szalánszki hat méteres kísérletét blokkolták a védők szögletre. A labda mögé Wild állt, és egy begyakorolt variációt követően a középen érkező Tóth Barna fejére varázsolta a labdát, aki megcsúsztatta azt a baloldalon érkező Kékesinek, így játékosunk – szintén négy méterről – nem hibázott (4-2).

Az 59. percben Ádám Eriket rúgták fel az ellenfél 16-osának a területén belül, de a játékvezető sípja néma maradt. A kontrából Osváth indult meg a kapunk felé. Betört a büntetőterületre, majd cselezett. Első alkalommal még sikerült kicseleznie kapusunkat, de Levente jól zárta a szöget, így a vendégjátékos újra megpróbálta elvinni mellette a labdát, de Bősz rávetődött a játékszerre. A 63. percben csak a szerencse mentette meg a nyíregyházi együttest az újabb bekapott góltól. Szalánszki lövését a védők önfeláldozóan belevetődve blokkolták. A kipattanó Sallói elé került, akinek lövését a védők a gólvonalról rúgták ki a mezőnybe. A 67. percben Ádám egy szabadrúgást passzolt le Hammernek, akinek 16 méteres lövését Félegyházi a jobb felső sarok elől hatalmas bravúrt bemutatva ütötte ki szögletre. Hat perccel később Szalánszki bolondította meg a vendég védőket. A labda egy cselt követően Tóth Barna elé került, akinek ö5 méteres lövését a Félegyházi szenzációs mozdulattal, lábbal védte. A 77. percben már nem volt mit tenniük a nyíregyházi védőknek. Sallói lövését még ugyan sikerült blokkolniuk, de a kipattanó Keglovics elé került, aki hét méterről cselezett, majd magabiztosan a kapu közepébe lőtt (5-2). Hat minutummal később kialakult a végeredmény. Keglovics cselezett az ellenfél ötösének vonalán, a labda Tóth Barna elé került, aki 6 méterre a kaputól kicselezte a földön fekvő hálóőrt, és négy méterről magabiztosan a kapu közepébe lőtt (6-2)

A 86. percben Tóth Barna megszerezhette volna harmadik gólját is, de 16 méterről eladott lövését Félegyházi vetődve kivédte a bal alsó sarok elől. A találkozó utolsó lehetősége is a mienk volt. A hosszabbítás első percében egy Tóth Barna-Tóth Patrik összjátékot követően Patrik négy méteres lövése a bal kapufán csattant. Csapatunk az újabb győzelmével ideiglenes a második helyen áll a tabellán.

A hét elején műtéten átesett Mundi Viktor a mérkőzés után a heti felkészülésről és a csapat teljesítményéről is beszélt: „Köszönöm szépen, ma már egészen jól érzem magam, a mérkőzés után pedig nagyon jól. Úgy gondolom, hogy jövő héttől már teljes értékű munkát végezhetek az edzésen is (nevet – szerk.). Ezzel kapcsolatban szeretném megköszönni a közvetlen stábnak és a segítőknek, hiszen a kórházi kezelés miatt csak egy napot sikerült a srácokkal töltenem, de egy remekül felkészített csapatot kaptam. Az első félidőben védekezésben csináltunk hibákat, az előre játékunkban akkor is sok látványos elem volt, ami a második játékrészben gólokban is megmutatkozott. Igazi örömfutballt tudtunk csinálni a találkozó végére, szebbnél szebb találatokkal és parádés támadásokkal. Megyünk tovább, van még hátra öt mérkőzés, megpróbáljuk a legtöbbet kihozni a csapatból!

 





 


 

FŐTÁMOGATÓNK:
KERÜLETÜNK
ÖNKORMÁNYZATA

Mitre

ÚJPEST FC SHOP

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

1885-2013 UTE-Minden jog fenntartva ˆ             Webdesign by TZS


Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K